USA: A Legfelső Bíróság dönt az amerikai egészségügyi reformról

2011.11.30 14:55

Barack Obama elnök egészségügyi reformjának alkotmányosságáról a Legfelső Bíróságnak kell döntenie, és az alacsonyabb hatóságok nem egységes döntései után jogi világosságról gondoskodnia. A döntésnek az elnökségi választás választási küzdelem közepén 2012 novemberében kell megtörténnie.

A 9 bírónak Obama kormányának egy előterjesztésével kell foglalkoznia, amely a vitatott reformot alkotmánykonformnak nyilvánítja. Ezenkívül a Legfelső Bíróság két, a reform ellenzőitől előadott esetet hallgat meg. Az egyik esetben 26 szövetségi állam panaszkodik a törvény ellen, a másik esetben a Nemzeti Vállalkozói Szövetség panaszával foglalkoznak.

Az egészségügyi reform Obama legfontosabb belpolitikai ügyeinek egyike. A komplex törvényt elkeseredett vita után 2010 tavaszán a kongresszus szűk többséggel döntötte el. Ezzel 32 millió nem biztosított polgárnak kellene hozzáférést kapnia egy betegbiztosításhoz. Az alacsony keresetűeket állami segélyek támogatnák. A vita középpontjában minden polgár kötelezettsége áll, hogy pénzbüntetés terhe mellett 2014-ig kössön betegbiztosítást.

A Legfelső Bíróság többórás tárgyalást tervez márciusban, döntés az ülésezési év végén, júniusban lehetne. Az ítélet az elnökségi választási küzdelemben magas hullámokat verhet. A republikánus elnökjelöltek minden pályázója bejelentette, hogy a reformot vissza akarja vonni.

Több mint egy éve terjednek a törvény elleni panaszok az amerikai jogrendszer hatósági útján keresztül. Augusztusban a georgiai Fellebbviteli Bíróság nyilvánította alkotmányellenesnek a biztosítási kötelezettséget. Ezzel szemben a Fellebbviteli Bíróságok Ohióban, Virginiában és Washington fővárosban az egészségügyi reformot összhangban látták az Alkotmánnyal. A Fehér Ház meggyőződése, hogy a bírák a reformot alkotmányosnak fogják találni.


http://www.aerzteblatt.de, 2011, 11, 14.
(Tömörítvény)