Sófogyasztás – egy kanál is túl sok

2011.10.24 10:13

Az átlagos sófogyasztásnak csak néhány grammal való csökkentése évente többmillió ember életét menthetné meg. A német Magas Vérnyomás Liga ezért egy közlekedési lámpa megjelölést követel a rejtett sóra az élelmiszerekben.

A túl magas sófogyasztást már régen összefüggésbe hozzák a magas vérnyomással. A WHO ezért javasolja a sóbevitelt alacsonyan – lehetőleg napi 5g-on – tartani. Ténylegesen azonban a bevitel a nyugati ipari államokban napi 10 g konyhasó és ezzel túl magas. Annak, hogy ennek következménye van, két aktuális munka mutatja. Egy a British Medical Journalban közölt meta-elemzés arra az eredményre jutott, hogy a túl magas sófogyasztás a stroke kockázatát 23%-kal emeli. Az egyéb szív- és keringési betegségek kockázata is 17%-kal nő. A vizsgálatba 13 prospektív tanulmány folyt be a különböző országokból, amelyek több mint 177000 résztvevőt foglaltak magukba. A számítás szerint napi 5 g sóról való lemondással (egy tele teáskanál) világszerte minden évben 1,25 millió halálos stroket és 3 millió halálos szív- és keringési betegséget akadályozhatna meg, tudósítanak a szerzők Nagy-Britanniából.

Hasonló eredményekre jutottak a San Franciso-i egyetem kutatói. A napi sófogyasztás 3 g-mal való csökkentése a strokek számát 8%-kal csökkentette, a szívbetegségekét 11%-kal és szívinfarktusokét 13%-kal.

De a sófogyasztás csökkentése egyáltalán nem egyszerű, mert a legtöbb só, amit magunkhoz veszünk, nem a sótartóból jön, hanem az élelmiszerekben rejtőzik. Hogy az embereknek esélye legyen a sófogyasztás csökkentésére, tudniuk kellene, hogy mely élelmiszerekben mennyi só van. Ezért a német Magas Vérnyomás Liga (DHL) egy közlekedési lámpa megjelölést követel a rejtett sóra az élelmiszerekben. „Sok terméknek, amelyeket naponta gondtalanul eszünk, magas sótartalma van. Ez nemcsak a „gyanusakra” vonatkozik, a kenyér, a sajt és a kolbász is magas sótartalmú, figyelmeztet egy professzor a Magas Vérnyomás Liga elnöke. „A legkevésbé tudják, hogy a csokoládé is sok sót tartalmazhat.”

Ahhoz, hogy esélyünk legyen a sófogyasztást és ezzel a betegség kockázatát csökkenteni, világosan meg kellene jelölni az élelmiszerek sótartalmát. A Magas Vérnyomás Liga szerint erre különösen alkalmasak lennének a közlekedési lámpa színei, szöveggel. A piros magas, a sárga közepes és a zöld egy csekély sótartalmat jelezne. Ez a kombináció döntö a tápértékinformációk érthetőségére. „Azt, hogy milyen eredményes ez a módszer, mutatja Finnország, Anglia és Portugália. Ott már van egy megjelölés és egy intenzív egészségügyi felvilágosítás” – mondta a professzor.





PZ, 2011, 156, 2, 58.
(Tömörítvény)