Németország: Az orvosi időpontra való hosszú várakozási időket büntetni kell

2011.10.17 12:45


Az SPD egészségpolitikai szóvivője a Bundestag frakciójában ismert, hogy szívesen provokál. Most egy törvényjavaslatot terjesztett elő. A pénztári betegeknek jelenleg egy szakorvosi időpontra hosszabban kell várniuk, mint privát betegeknek. Az SPD ezt meg akarja változtatni. Kívánsága szerint a pénztári betegeket a határidő kiadásánál előnyben kell részesíteni. A 70 millió kötelezően biztosítottért való versenyben részben igen meglepő megoldásokat mutat be.

A német Szociáldemokrata Párt (SPD) új javaslataival nyugtalanságot okoz az orvosoknál. Azt akarják, hogy az orvosok a jövőben ne a privát betegeket, hanem a betegpénztári betegeket részesítsék előnyben. Ha a kötelezően biztosítottakat diszkriminálják, fizessenek 25000 euróig terjedő pénzbüntetést és komoly esetben akár két évig veszítsék el engedélyüket. Az orvosok óvnak a szocialista  viszonyoktól.

Philipp Rösler szövetségi egészségügyi miniszter is az egészségügyi ellátást törvénnyel akarja javítani. A CDU kereszténydemokrata frakció egészségpolitikai szóvivője a betegek évére hívott fel és egy előterjesztéssel kétágyas szobákra a kötelezően biztosítottak számára dühöt váltott ki, éppen úgy, mint a kórházi infekciók nyilvánosságra hozatalával. A csúcs azonban, hogy a pénztári betegek csak 5 napot várjanak egy orvosi terminusra, ma ez a szakorvosoknál mint a tüdőgyógyászok, néha több hónap. A betegpénztáraknak a terminusok kiadását próba felhívásokkal kell ellenőrizniük. Egy egyetemi intézetben már három évvel ezelőtt megállapították, hogy a pénztári betegeknek gyakran háromszor hosszabban kell várniuk egy rendelési időpontra.

A politikai konkurencia megosztja az orvosokat. A miniszter kijelentette, hogy a javaslat mutatja, hogy milyen zavaros képük van a szociáldemokratáknak az orvosokról. Hangsúlyozta, hogy a „drasztikus büntetések” nem az ő útja. Mivel egyre kevesebb orvos van, „természetesen egyre kevesebb szabad terminus is van.


A javaslat ellenzői szerint az SPD populista módon hangulatot csinál egy egységes biztosítás mellett. Egyikük még tovább megy: „az SPD nyilvánvalóan egy szocialista egészségügyi rendszert tervez és az önálló rendelővel rendelkező orvosok kisajátítását.”



DAZ aktuell, 2011, 151, 6, 38.
(Tömörítvény)