Nagy-Britannia: Neurológia: Az IQ nem veleszületett
2011.11.30 14:04
Azt, hogy egy ember mennyire intelligens, nyilvánvalóan nem lehet mérlegre helyezni. A fiatalok agyvizsgálata inkább azt mutatta, hogy az intelligencia a pubertás alatt lényegesen változhat, mind a jó, mind a rossz irányba.
Brit kutatók 12 és 16 év közötti 33 fiatal agyát vizsgálták MR-rel és vizsgálatokat végeztek a verbális és nem verbális intelligenciáról. Négy évvel később a fiatalokat illetve fiatal felnőtteket ismét vizsgálták és agyvizsgálatokat végeztek. Ennél jelentős változások mutatkoztak. A tanulmányok néhány résztvevője a második tesztben lényegesen jobbnak mutatkozott, mint az elsőnél, másoknál ez fordított volt. Egy standardizált IQ skálán 20 pontos differenciát figyeltek meg. A változásokkal párhuzamosan változások mutatkoztak az agystruktúrában is. Igy a verbális intelligencia kvociens javulása pl. együtt járt az agysejtsűrűség emelkedésével, amit összefüggésbe hoztak a beszéd artikulációjával. A tanulmány szerzői eredményeiket tekintve óvnak attól, hogy a gyermekek intelligencia teljesítményét túl korán ítéljék meg. Ez nem fix mérték, ami éveken át stabil marad, hanem egy jelentős változás alatt van. Mindenesetre a kutatók még nem tudnak megállapítást tenni arról, hogy ezt a változást mire lehet visszavezetni és ebben milyen befolyások játszanak szerepet.
DAZ, 2011, 151, 43, 8.
(Tömörítvény)
