Járványok világszerte infekciókockázatok utazáson A WHO szerint kb. 2 milliárd hasmenéses megbetegedés évente

2011.10.10 10:39

Az egyik leggyakoribb fertőző betegség a világon a hasmenés. Ez nemcsak a déli országok lakosainak problémája, hanem néhány turista örömét is tönkre teszi. Erről beszéltek az Utazás és Egészség 12. fórumán, Berlinben.

Egyedül a gyermekek között követelnek a bél-infekciók WHO adatok szerint évi 1,5 millió halálos áldozatot a rossz higiéniai állapotú országokban. Mindenekelőtt a kolera áll a középpontban. Ennek viszonylag alacsony a manifesztációs aránya, de magas az ismeretlen szám. A vibrio cholerae kórokozó magas száma szükséges ahhoz, hogy a betegség klinikailag manifesztálódjék. Egy kolerakitörés súlyossága könnyen alábecsülhető, ami aktuálisan megnyilvánul Haitiben, ahol kétszerannyi a megbetegedési esetek száma, mint eddig vélte a WHO. Egyedül a német turisták között évente 15 millió utazási hasmenés lép fel. A védekezés többnyire nehéz. A déli országok turistáira az élelmiszerekre áll a szabály: főzd meg, hámozd meg, vagy felejtsd el.


A polio még nincs legyőzve


Egy további kórokozó, mint a vibrio cholerae és orálisan viszik át, a poliovírus. „23 éve törekszünk arra, hogy ezt a betegséget kiirtsuk, de eddig nem sikerült” – mondta az előadó. A hiányos populációs immunitás mindenekelőtt Afrikában és Ázsiában oda vezetett, hogy a betegséget poliomentes országokba újból behurcolták. Az utazók számára is a megfelelő régiókban fontos egy terhelhető védőoltás.

Azok a fertőző betegségek, amelyeknek kórokozóit rovarok terjesztik, az utóbbi években a klíma felmelegedése miatt messze Északra terjedtek ki. Példaként említette az előadó a Dengue-lázat Horvátországban, a Cikungunya-lázat Olaszországban és Dél-Franciaországban valamint a West-Nil lázat Görögországban, Törökországban és Oroszországban.


Az ázsiai tigrisszúnyog, ami a Dengue- és a Chikunguna lázat de a West-Nil vírusokat is terjeszti, tojásait szívesen rakja régi autógumikra. Eredetileg Dél-Kelet Ázsiában otthonos, de újabban Dél-Európa és Amerika egyes régióiban is. Az ugyancsak a tigrisszúnyog által terjesztett sárgaláz egyelőre csak az ázsiai és afrikai kontinensre korlátozódik.


Afrikában minden 30 másodpercben
meghal egy gyermek maláriában


A WHO becslése szerint az anopheles szúnyog által terjesztett malária évi 250 millió megbetegedéssel világszerte a 10 leggyakoribb fertőző betegséghez tartozik. A WHO szerint évi közel egymillió halálozás megy a plazmodiák számlájára. Egy infekció elleni védelemhez fontos mindenekelőtt egy szúnyogháló az utazóknak és egy maláriás területen való korlátozott idejű tartózkodásnál gyógyszerek a kémiai profilaxisra.


Útibetegségek, influenza és kanyaró


A WHO szerint a leggyakoribb infekció okozta halálok azonban nem a malária, hanem a respirációs fertőzések által kiváltott pneumonia. Az ilyen infekciók különösen a gyermekeket veszélyeztetik, az idősebbeket és az immungyengéket. Az influenza kórokozói számára gyakran lebecsülik a közlekedési eszközöket hoteleket és tömegrendezvényeket. Ezek ideális terjedési lehetőségek a grippevírusok számára. Ugyanez áll a kanyarővírusokra is, amelyeknek kiirtása a WHO kinyilvánított célja. Hasonlóan a polióhoz, itt is a betegség kitörésénez vezetnek a nem kellően immunizált populációból behurcolt vírusok. Vektorok lehetnek olyan turisták, akik nagy rendezvényekre utaznak. Igy 2010-ben Vancouverben, az olimpiai játékokon 49 ember betegedett meg kanyaróban, miután Ázsiából kanyaróvírusokat hurcoltak be.

Egy kórokozó, amellyel az utazók általában ritkábban kerülnek érintkezésbe, a meningokokkuszok (neisseria meningitis). Afrikában a Szaharától délre több ország képezi az un. „meningitis övet,” amelyben a szervcsoport A meningokokkuszok dominálnak. Itt most egy tömeges oltást kezdtek. Évi több mint 55000 emberi halálos áldozattal a veszettség egy említésreméltó veszély turisták számára. A fő terjesztő Ázsiában a kutya, Amerikában az utóbbi években túlnyomóan a denevérek. A turistáknak ezért utazás előtt érdeklődniük kell a veszettség lehetősége előfordulásáról. Ügyelni kell arra, hogy a Nemzetközi Állategészségügyi Szervezet (OIE) definíciója nem foglalkozik a denevérek terjesztette veszettséggel, lehet tehát egy terület veszettségmentes, de veszettség denevérektől előfordulhat. Csak a WHO szigorúbb kritériumai szerint lehet egy terület veszettségmentes.


Végül röviden foglalkoztak a HIV infekcióval, aminek globális szempontból a legmagasabb prioritása van a világjárványok között. Jelenleg kb. 35 millió ember fertőzött a HI vírussal, ezek kétharmada Afrikában, a Szaharától délre. Évi 2,4 millió új fertőzés és halálozások vannak a mérlegben. Kínos, hogy a HIV fertőzött betegeknek 50-szeres fokozott kockázata van, hogy tbc társfertőzéssel betegedjenek meg. Mindkét járvány az emberiséget olyan probléma elé állítja, amit még nem oldottak meg.


PZ, 2011, 156, 3, 38-39.
(Tömörítvény)