Európai Parlament: Nemzetközi kezdeményezést követel az antibiotikum rezisztencia ellen

2011.11.17 11:11

Az Európai Parlament felhívja az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő egy jogi keretet, amely az antibiotikum elleni rezisztenciák elhárítását célozza. Ezt közölte két európai képviselő. „Sürgősen gondolkoznunk kell ösztönzőkön a gyógyszeripar számára, hogy tegyék intenzívebbé kutatási törekvéseiket” – áll a képviselők állásfoglalásában. A költségintenzív és hosszadalmas fejlesztés az előállítók számára jelenleg nem eléggé jövedelmező. „Szükség esetén azonban ilyen gyógyszereket használunk, hogy védjük a lakosságot.”

Az Európai Parlament kezdeményezése megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a 3. Egészségügyi Világkongresszuson tűztek ki Berlinben. „Túl kevés antibiotikum van új hatásmechanizmusokkal előrehaladott klinikai fejlesztésben” – kritizált egy szakértő. „Egyrészt a kutatást és fejlesztést erősebb állami-privát kooperációival kellene fejleszteni, másrészt a klinikailag jól megvizsgált anyagokat gyorsabban kellene átengedni az engedélyezési eljárásokon.”

Az EU-ban azoknak a betegeknek a kezelése, akik antibiotikumrezisztens baktériumokkal vannak fertőzve, az országok egészségügyi rendszereinek évente legalább 1,5 milliárd euróba kerül. Konzervatív becslések szerint az EU-ban évente 25000 ember fertőződik meg többszörösen rezisztens patogén baktériumokkal. Az antibiotikumok racionális alkalmazása a humán- és az állatorvoslásban a jövőbeni eredmény elengedhetetlen feltételei közé tartozik, mondta az EU biztos. „Az egészségügyi rendszerek nem hathatnak az értelmes alkalmazás ellen.” Globális stratégiák szükségesek, mert az igen rezisztens kórokozók az utazókon keresztül nemzetközileg gyorsan terjednek. Így 2010-ben néhány héten belül bélbaktériumokat hurcoltak be Indiából, Pakisztánból és Bangladesből Európába, az USA-ba és Ausztráliába. A kórokozók újonnan szerzett rezisztenciák révén érzéketlenek. Mindenekelőtt a multirezisztens grámnegatív kórokozók terápiájában a közeljövőben alig lehet új fejlesztésekkel számolni.



http://www.aerzteblatt.de, 2011, 11, 4.
(Tömörítvény)