Brazília A magas vérnyomás és a dohányzás fokozza a korai Alzheimer megbetegedés kockázatát

2011.09.27 09:21

Egy brazíliai tanulmány most kimutatott egy sor rizikófaktort, amelyek felelősek lehetnek az Alzheimer betegség fellépéséért a viszonylag fiatal években. A Sao Paulo-i egyetem kutatója szerint „adataink úgy hangzanak, mint egy világos ajánlás, az Alzheimer megelőzése érdekében, hogy ügyeljenek a szívük egészségére.”

A brazil kutatói team Alzheimer betegeknél vizsgált olyan tényezőket, mint a képzettség, nem, testsúly, Body-Mass-Index vagy haskörfogat és ezek befolyását arra az életkorra, amelyben a betegség kitört. A központi eredmény: azoknál a betegeknél, akiknél három vagy több rizikófaktor összejött egy szív- és keringési betegségre, magasabb kockázatuk van, hogy már a 70. életévük előtt kifejlődjenek az Alzheimer betegség tünetei.


A rizikófaktorok elemzése


Összesen a tanulmány számára 32 Alzheimer beteget vizsgáltak, akiknek megbetegedése különböző erőséggel volt kifejezve. Ezeket két csoportba sorolták, aszerint, hogy betegségük 70. életévük előtt vagy után tört ki. A betegeknél megállapították a nemet, képzettséget, súlyt, BMI indexet, a haskörfogatot és elemezték, hogy hány rizikófaktor van egy szív- és keringési betegség kifejlődéséhez, pl. vérnyomás, diabétesz, magas koleszterintükör, túlzott alkoholfogyasztás vagy dohányzás.


Döntő a rizikófaktorok összege


Statisztikailag releváns összefüggés adódott a szív- és keringési betegségek rizikófaktorai gyakori fellépése között: akinek három vagy több ilyen rizikófaktora volt, annak lényegesen magasabb kockázata volt, hogy Alzheimer tünetei legyenek 70. életéve előtt. „Még nagyobb résztvevőszámú tanulmányokra van szükségünk, hogy ezeket a felismeréseket megerősítsük. De az eddigi adatok is mutatják, hogy milyen fontos a prevenció. Ha az Alzheimer kitörését késleltetni akarjuk, el kell kerülnünk azokat a rizikófaktorokat, amelyek a szív egészségét veszélyeztetik” – mondta a kutatás vezetője.



Medical Tribune online, 2011, 11, 6, 9.
(Tömörítvény)