Az UNO fokozza a harcot a krónikus betegségek ellen
2011.10.03 10:22
Az Egyesült Nemzetek egy politikai nyilatkozattal akar keményebben fellépni a krónikus betegségek megfékezésére. 140 országból vezető politikusok határozták el a kezdeményezést New-Yorkban egy „történelmi” konferencián. Ezzel az UNO közgyűlése történelme során másodszor szenteli magát egy sürgős egészségpolitikai témának. Tíz évvel ezelőtt globális intézkedéseket hozott a HIV/Aids epidémia ellen és ezzel sokat ért el.
A WHO adatai szerint az összes halálozások 63%-a írható nem fertőző betegségek számlájára, mindenekelőtt rákra, szív- és keringési betegségekre, diabéteszre és krónikus légúti problémákra. A WHO szerint az „elkerülhető” betegségeknek a befolyása a globális halálozásra 2020-ig még 17%-kal növekedtek, Afrikában akár 24%-kal. Jelenleg a halálozások 80%-a krónikus betegségek miatt a fejlődő országokban ered.
A WHO igazgatónője, Margaret Chan 2012 végéig egy akcióprogramot akar felállítani, amely a probléma gyökeréig nyúlik. Ennek az egyes országokban meg kell határoznia a halálozásokat és annak okait és megfelelő ellenintézkedéseket javasolni – jelentette be Chan. De már ez az első lépés is problematikus, „mert a résztvevő országok 85%-a jelenleg még nem vezet megbízható halálozási statisztikát.”
Globális kampányok nélkül a világgazdaság terhelése a krónikus betegségek révén 2030-ig 30 billió dollárra (22 billió euró) emelkedhet, figyelmeztet a Világgazdasági Fórum és Harvard Egyetem.
Az UNO vezetője, Ban Ki Moon személyes intézkedéseknek egy listáját propagálta, amely évente többmillió embernek hozhat hosszabb, egészségesebb életet: több mozgás, egészséges étkezés, mérsékelt alkoholfogyasztás és távolság a cigarettától. Az élelmiszerszakmát felelősségtudatosabb reklámra szólította fel. Hagyják abba, hogy már a babákat is iparilag készített ételekkel táplálják. Felhívta a konferenciát, hogy állítsák meg a dohányzókra erőszakos marketing stratégiáját. A dohányzás több halálos áldozatot követel, mint más okok. Az élelmiszeriparnak felrótta, hogy magas zsír-, cukor- és sótartalmú termékeket hoz a piacra.
„Ha 40 millió iskolásgyermek elhízott, az azt jelenti, hogy valami rosszul megy” – figyelmeztetett. Az eredmény olyan betegségek, amelyek nemcsak személyes bajokat okoznak, hanem egész népgazdaságokat hajthatnak romba.
PZ, 2011, 38.
(Tömörítvény)
