A Gyógyszerészek Világszövetsége FIP és a WHO közösen akarják leküzdeni a TBC-t
2011.10.03 10:19
Egy egyedülálló kezdeményezéssel a FIP és a WHO mindenekelőtt a fejlődő országokban akarják leküzdeni a terjedő TBC epidémiát. E célra írták alá az indiai Hyderabadban a közös állásfoglalást, Stop TB mottóval.
Egy egy sor különböző intézkedést irányoz elő, hogy felismerjék a betegeket, gyorsabb tbc terápiát vezessenek be és a tbc halálozást lényegesen csökkentsék. Ezt egyebek között kétmillió gyógyszerészen és gyógyszerkutatókon keresztül kell elérni világszerte. Őket be kell kapcsolni a nemzeti TB programokba és ellenőrzésekbe.
A tbc, mint eddig is a legjobban elterjedt és gyakran halálos infekciók közé tartozik. 2009-ben 1,7 millió halálozás megy a TB számlájára, egyedül 300000 ebből Indiában. A FIP és a WHO meggyőződése, hogy a TB ellen eredményesen vehetik fela harcot mert ma a betegek eredményesen kezelhetők egy féléves gyógyszeres terápiával. A gyógyszerészek ebben fontos szerepet játszhatnak, mert a betegeket először láthatják, mindenekelőtt azokban az országokban, amelyeknek magas fertőzési aránya van.
A WHO-nak is az a véleménye, hogy a gyógyszerészek kapcsolódási helyek lehetnek egy eredményes TB egészségügyi szolgálat számára. Abból indul ki, hogy ez a megállapodás szerinti együttműködés a gyógyszerészeti hálózattal sok beteg számára gyógyszeres kezeléshez vezethet. A Gyógyszerész Világszövetség kongresszusán, ami szeptember 3-8-ig volt az indiai metropoliszban, Hyderabadban, 98 országból 2000 gyógyszerész vett részt.
TBC-néhány tény
- 2009-ben 1,7 millió ember halt meg TB-ben, benne 380000 ember HIV-ben
- A TB halálozás 1990 óta 35%-kal csökkent
- Világszerte még mindig a 15-44 éves nőknél a harmadik leggyakoribb halálok
- 2009-ben 9,4 millió új TB eset volt
- A TB multirezisztens formája nehezen kezelhető és költségintenzív
- 2008-ban becslés szerint 440000 új multirezisztens TB eset volt
- Abból indulnak ki, hogy 2009-ben az összes új TB esetek kb. 3,3%-a multirezisztens
volt.
DAZ aktuell, 2011, 151, 36, 28.
(Tömörítvény)
