Kórházközi adatcsere gombnyomásra

2012.02.20 14:29

Először mutatták be nyilvánosan működés közben azt a magyar orvos és mérnök tudósok által kifejlesztett intézményközi kommunikációs rendszert, ami kiválthatja a papíralapú leleteket, röntgenfelvételeket, kezelőlapokat, forradalmasítva az egészségügyet.

A HISCOM egészségügyi hálózat minden, a rendszerhez csatlakozó intézmény számára lehetővé teszi, hogy hozzáférjenek egymás adataihoz, a betegek kórtörténetéhez, vizsgálati eredményeihez. Persze szigorún a páciens hozzájárulásával. A rendszert kiépítő balatonfüredi vállalat, a Pan- Inform Kft. háromszázmillió forint uniós támogatást nyert el a fejlesztésre, és önerőből ugyanennyit tett hozzá a projekthez. Az eredmény nemzetközi visszhangot váltott ki, Svájc, Németország, Lengyelország és Románia is érdeklődik a magyar találmány iránt. „Amikor a Semmel¬weis-terv előkészítése megkezdődött, az ágazat irányítóinak meggyőződése volt, hogy csak akkor van értelme a szerkezeti átalakításnak, ha az eredménye jobban teljesítő gyógyító intézményrendszer lesz. Ez a fejlesztés azt bizonyítja, hogy vannak a magyar egészségügynek olyan területei, amelyek európai szinten képesek teljesíteni” – mondta Navracsics Tibor a bemutatón. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, ennek a fejlesztésnek nincs párja és versenytársa Európában. Azon túl, hogy meggyorsít folyamatokat, pénzt is megtakaríthat az intézményeknek – jegyezte meg, hozzátéve, már gondolkoznak azon, hogyan hasznosíthatnák a közigazgatásban is a találmányt - számolt be a magyarhirlap.hu.

De mi is az a HISCOM? Napjainkban, amikor iratainkat, határidőnaplónkat, adattárunkat egyetlen telefonkészülékben a zsebünkben hordjuk, talán nem is gondolnánk, mekkora fejlődést jelent az egészségügyben, ha nem többszöri telefonos egyeztetést követően, papíralapú dokumentumokat küldözgetnek egyik kórházból a másikba, hanem egyetlen rendszeren minden korábbi betegségünk, leletünk elérhető bárki számára, akit a betekintésre felhatalmazunk. „Képzeljünk el egy turistát, akit épp innen, a Balaton partjáról szállítanak eszméletlen állapotban a legközelebbi kórházba. Eddig nem tudtak semmit róla, ami nagyon megnehezítette a sikeres kezelés megkezdését. Míg kapcsolatba léptek kezelőorvosával, akár az ország másik részéről, az rendkívül időigényes volt, amikor néha percek is számítanak” – említette a fejlesztő cég ügyvezető igazgatója, Náray Gábor. A HISCOM intézményközi kommunikációs rendszer fejlesztésén két éve dolgoznak a szakemberek. A tesztelésben a Veszprém Megyei Kórház, a Balatonalmádi Rendelőintézet és a Petz Aladár Győr-Moson Sopron Megyei Oktatókórház vett részt.

Náray elmondta, rendszerük szolgáltatás, amelyet havidíjért használhatnak az egészségügyi intézmények. Lépésről lépésre szeretnének haladni. Elsőként Veszprém megye kórházait, szakrendelőit és háziorvosait kapcsolnák össze. Mint mondta, elsőként az egészségügyben gondolkoztak, de a rendszer bármilyen intézményt képes összekötni. Hasznos lehet a közigazgatásban, az önkormányzatok, a település intézményei számára is - írta a hírportál.


(Mellékhatás.hu)