Szégyenlős kormány Nem szóltak a kiosztott milliárdokról

2012.01.09 10:49

Hárommilliárd forintot osztott szét a szakminisztérium a kórházak között. A pénzből az intézmények már augusztustól végezhettek volna kezeléseket, csakhogy a finanszírozó csak szeptember végén, igaz akkor is csak "véletlenül" tájékoztatta őket a lehetőségről.

Miközben pénzszűke miatt egész évben a várólistákra terelték a kórházak a betegeket, tegnap váratlanul több kórházigazgató a havi szokásos elszámolásból értesült: jóval több gyógyításra költhető pénze volt, mint azt addig hitte. Így már a nyári hónapkban is jóval több beteget láthattak volna el. ( Normál helyzetben augusztusabn annyira kevés ellátást finanszíroz az egészségbiztostíó, hogy az intézmények szabadságra küldik az orvosokat.)

Noha az extrafinaszírozásról értesítést és szerződést is kellett volna kapniuk az intézményvezetőknek, ezt nem kapták meg. Így viszont az augusztusi és szeptemberi többletet is egyetlen hónap alatt, októberben kellene fölhasználniuk, különben elvesztik a nem várt pénzt. Lapunknak több kórházi főigazagtő is azt mondta: képtelen helyzetbe került az adminisztrációs hiba miatt, hiszen miközben van pénze, mégse tudna ennyi idő alatt három havi gyógyítási mennyiséget teljesíteni.

A Népszabadság pénteken délután kereste az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, ahol azt mondták: csak a jövő hét kedden van lehetőségük az ügyről beszélni.

(Népszabadság)