Ráczék megírták levelüket Szócskának
2011.10.24 10:47
A szigorodó szállítói megkötések miatt egyre több kórháznak okoznak gondot a beszerzések.
Kórházvezetők jelezték a Magyar Kórházszövetségnek, hogy megváltozott a beszállítók attitűdje: egyes energiaszolgáltatók már egy-két napos késedelem miatt a szolgáltatás leállításával fenyegetőznek, a szakmai beszállítók pedig minősítették a lejárt tartozásokat, és a kontingensét túllépő intézménynek csak készpénzért hajlandóak szállítani, de azt is úgy, hogy közben azoknak a tartozásukból is törleszteniük kell – tájékoztatta lapunkat Rácz Jenő elnök.
A kórházszövetség ezért kedden tájékozódó jellegű megbeszélésre hívta a nagyobb beszállítókat, hogy tisztázzák, milyen gondjaik vannak. A beszállítók elmondták, hogy az intézmények késedelmes fizetése miatt maguknak is jelentős hiteleket kellett felvenniük, s mivel nem folynak be a kinnlevőségeik, ők sem tudnak törleszteni. A bankok emiatt szorongatják őket, így rákényszerülnek a szigorúbb lépésekre a tartozásaik behajtása céljából.
Az adósságrendezés egyik banki eszközét, a faktorálást eddig szélesebb körben vállalták a pénzintézetek, ám kedvezőtlenül hatott szolgáltatási kedvükre a helyzet romlása, és közölték, hogy 2012-től nem kívánnak ilyen kockázatos üzletbe fektetni. Az egészségügyi tartozásokat ugyanis átminősítették az eddigi nehezen behajtható kategóriából az esetleg nem fizet kategóriába. Eddig nem volt kérdés az adósság rendezése, legfeljebb a határideje tolódott, ám most már attól is félnek a pénzintézetek, hogy egyáltalán nem jutnak pénzükhöz.
A tájékozódó megbeszélés után a Kórházszövetség vezetése úgy határozott, hogy minderről levelet írnak Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak: a levelet ma adták fel, leírták benne a fentebb vázolt problémákat, és kérték, hogy az adósságkezelő munkacsoport (amelyet a szakállamtitkárság hívott életre szakmai szereplőkkel) próbálja a szakmai szervezetekkel közösen megkeresni a megoldást az egyre veszélyesebb helyzet kezelésére.
A kórházi adósságállomány nagyságára vonatkozóan Rácz Jenő arról tájékoztatta lapunkat, hogy
jelenleg 40-45 milliárd forint lehet, és év végére a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve elérheti a hatvanmilliárd forintot is a lejárt állomány, egyhavi finanszírozás hiányzik a rendszerből – amíg a Semmelweis Tervben megfogalmazott intézkedések meghozzák eredményüket, a gondokat addig is kezelni kell, tette hozzá az elnök.
(Weborvos)
