Nem kell a vándorbot
2012.01.09 10:38
Új javaslattal keresi meg a rezidenseket az egészségügyi államtitkár
Újabb, az élethelyzetet javító javaslatokkal keresi föl a rezidenseket az egészségügyi államtitkár a héten. A népegészségügyi termékdíjból az idén hárommilliárd forint folyhat be, amelyből Szócska Miklós szavai szerint a dolgozók jövedelmi helyzetén javítanának.
Komolyan veszi az elvándorlás gondját az egészségügyi államtitkár, de – mint mondta – nem tudja elképzelni, hogy háromezer orvos hirtelen „átugorja a nyugati határt”. Szócska Miklós tegnap a migrációval és a szakorvosjelöltek helyzetével foglalkozott sajtótájékoztatóján. Ennek időszerűségét az adta, hogy a rezidensszövetség – ugyancsak tegnap – megkezdte országjáró körútját, hogy minél több felmondólevél letétbe helyezésével érjék el az orvosi bérek és munkakörülmények érdemi rendezését.
„Azon dolgozom, hogy minél több lelket megmentsek az egészségügynek” – fogalmazott Szócska Miklós. Hozzátette ugyanakkor, hogy miközben most háromezer ember sorsáról esik szó, addig az egészségügyi szakdolgozók százezren vannak. Emlékeztetett a tárca és rezidensszövetség közti együttműködésre is, ami már hozott eredményeket. Ilyen a többi között az átdolgozott ösztöndíjprogram is, amelyre a második körben két hét alatt több mint százan jelentkeztek.
Szócska Miklós szerint nem növekszik a migráció üteme, amit a számok bizonyítanak. A külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolások száma az idén – mostanáig – nagyjából a tavalyi adatokkal azonos. A szakorvosképzésbe viszont már most többen léptek be.
Bejelentette: még ezen a héten megkeresi a rezidenseket új ajánlatával, amely ugyan jelentősebb forrást nem tartalmaz, de javíthat élethelyzetükön. Reméli, hogy a részleteket közösen dolgozhatják majd ki. Október végén értékelhetik a népegészségügyi termékdíjból – közismertebb nevén a csipszadóból – befolyt összeget is. Az idén hárommilliárd forint bevétellel számolnak, amelyből javítanák a jövedelmeket. Emellett két év alatt tizenhárommilliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a szakorvosok és szakdolgozók képzésére. „Pénzt akarunk vinni a rendszerbe” – közölte.
Országjárásuk első állomásaként a rezidensek a miskolci megyei kórházban, valamint a mezőkövesdi intézményben jártak tegnap. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke sikeresnek nevezte a látogatást. Lapunknak elmondta, nemcsak a dolgozókkal, hanem a kórházvezetőkkel is találkoztak. Az orvosok közül többen csatlakoztak az akcióhoz.
A kamara támogatja a felmondást
Nem csődközeli helyzetben, hanem már csődben van az egészségügy – állapította meg a Magyar Orvosi Kamara. A köztestület támogatja a rezidensek mozgalmát, valamint kiállnak azok mellett, akik saját és betegeik biztonsága érdekében nem vállalnak önként túlmunkát. Éger István elnök szerint az évek óta tartó forráskivonás veszélyezteti a betegellátást, erre már 2007-ben és tavaly év végén is felhívták a figyelmet. (NIC)
(Magyar Hírlap)
