Magyar orvosokat hívna be Radicová
2012.01.31 11:00
Levélben kért segítséget, illetve orvosokat tegnap Szócska Miklóstól a szlovák egészségügyi tárca vezetője.
Levélben kért segítséget, illetve orvosokat tegnap Szócska Miklóstól, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyért felelős államtitkárától a szlovák egészségügyi tárcát irányító Ivan Uhliarik. Erről a megkeresésről a Nefmiben kedd délelőtt még nem tudtak, délután viszont megerősítették, kaptak ilyen felkérést. „Az államtitkárság megkapta Ivan Uhliarik miniszter levelét, amellyel gyorsított eljárásban foglalkozunk" – közölte a minisztérium.
Értesülések szerint a jelenlegi magyarországi helyzetben irreális a segítség, így a mai válasz valószínűleg „diplomatikusan elutasító lesz".
A szlovák egészségügyi miniszter a kormány megbízásából az összes környező országtól segítséget kért, Ukrajnából mintegy száz orvos menne át Szlovákiába, nagyobb részük már engedélyt is kapott. Iveta Radicová kabinetje hétfő késő esti ülésén szükségállapotot hirdetett ki, egyelőre azonban nem országos szinten. A rendkívüli intézkedés 15 kórházra korlátozódik, közülük a kassai, a pozsonyi és a nyitrai található magyarlakta vidéken.
Mint ismeretes, holnap jár le a szlovák orvosok sajátos ultimátuma. A kórházi doktorok a csoportos felmondással béremelést szerettek volna kikényszeríteni. Októberben csaknem 2400-an nyújtották be felmondásukat, időközben mintegy négyszázan visszakoztak. Az egészségügyi tárca legutóbbi közlése szerint nyolcszázan vonták vissza felmondásukat, főként az utóbbi napokban. Azonban a rendszer 1600 orvos pótlására is képtelen.
(Weborvos)
