Kiüresítették a kórházcéget
2012.01.09 10:51
A dunaújvárosi kórháznak nincs adóssága – mondta Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház tavaly júliusban hivatalba lépett főigazgató-főorvosa.
Frissen kinevezett főigazgató-főorvosként ugyan Mészáros Lajos is sokat tett az adósság csökkentéséért, azonban a belső átszervezésekkel, racionalizálással, a hatékonyság növelésével és egyes, a kórház számára előnytelen szerződések újratárgyalásával is csak harmadával sikerült csökkentenie a múlt nyáron még másfél milliárdos tartozást s elkerülni a kórházat üzemeltető nonprofit kft. felszámolását. Dunaújváros jegyzője, Kukorelli Sándor szerint azonban már az év elején látható volt, hogy minden erőfeszítés ellenére előbb vagy utóbb valamelyik beszállító megindítja a felszámolási procedúrát - számolt be a weborvos.hu.
- A fekvőbeteg-ellátás biztonsága érdekében nem várhattuk meg, hogy valaki megindítsa az eljárást - indokolta Kukorelli a kórház üzemeltetésének nyár közepi gyors átalakítását, mellyel az addig veszteséges, sőt tőkéjét is elvesztett nonprofit kft. által üzemeltetett kórházat a képviselő-testület június 9-i ülésén „költségvetési szervvé" alakította. Egyetlen tollvonással elvonta az önkormányzat a betegellátási feladatokat a kft-től, és az új költségvetési szervet bízta meg az ez irányú teendők ellátásával.
A döntés következtében a kórház dolgozói jogfolytonosan átkerültek az új üzemeltetőhöz, az OEP szerződést bontott a nonprofit kft.-vel és így tovább. Minden átkerült az új üzemeltetőhöz, kivéve a kft. csaknem egymilliárdos adóssága. Vélhetően ezért hangsúlyozta Mészáros Lajos főigazgató-főorvos, hogy „az új költségvetési szerv csak a feladatellátás területén jogutódja a korábbi társulásnak’. Dunaújváros jegyzője nem cáfolta a főigazgató-főorvos nyilatkozatának azt a részét, miszerint az önkormányzat eredeti terve szerint a nonprofit kft. végelszámolással szűnt volna meg. Csakhogy néhány hitelező türelme hamarabb elfogyott, mintsem az önkormányzat léphetett volna, és az illetékes bíróság az elismert, de ki nem fizetett tartozásokra szeptember elején elrendelte a kft. felszámolását. Hogy mi lesz ezután, senki sem tudja, hiszen a kft. felszámolásával nagy valószínűséggel egyetlen hitelezői igényt sem lehet kielégíteni, a cég kasszájában egy fillér sincs, eszközvagyona pedig soha nem is volt - írta a hírportál.
(Mellékhatás.hu)
