Hiányszakmákból pályázhatnak majd ösztöndíjra

2012.01.31 10:56

Szócska: a hamburgeradóból legalább 2,4 milliárd forint befolyik és pótlékra megy.

A népegészségügyi termékadóból ez évre tervezett 3 milliárd forintból legalább 2,4 milliárd befolyik a rendszerbe, az összeget teljes egészében az egészségügyi dolgozók pótlékaira fordítják – közölte az egészségügyi államtitkár csütörtökön a Világgazdaság című napilap által szervezett budapesti konferencián. Szócska Miklós elmondta, hogy a jövő évre tervezett 30 milliárd forint felét a pótlékok emelésére szánják.

A bérek rendezése kapcsán az államtitkár kiemelte a rezidensi ösztöndíjprogramot, amelynek kerete a héten telt be. A szakorvosjelölteket oktató tutorok, mentorok díjazásának rendezéséhez szükséges keret is az egyetemeknél van már – jegyezte meg Szócska Miklós. Az államtitkár közlése szerint decemberben újabb támogatási programokat bocsátanak társadalmi vitára. A foglalkoztatást 6,6 milliárd forintos keretből támogatják majd, erre a pénzre intézmények pályázhatnak majd. Emellett 9 milliárd forintos uniós keretösszegből újabb ösztöndíjprogramot indítanak, amelyre a tervek szerint az úgynevezett konvergencia-régiókban, illetve a hiányszakmákban tevékenykedő szakdolgozók, szakorvosok és szakorvosjelöltek pályázhatnak majd – mondta.


(WeborvosPro)