Egészségügyi szóvivők - Megkezdődött az első egyetemi képzés
2012.01.31 10:45
Egészségügyi szóvivők - Megkezdődött az első egyetemi képzés
Szóvivői
és kommunikációs, egyetemi szintű képzés indult, Magyarországon
elsőként az egészségügy területén, 2011 őszétől. A képzéssel olyan
gyakorlati szakembereket készítenek fel az intézményi, szervezeti
kommunikációra, akik képesek lesznek a korszerű technikai eszközök
közvetítésével a kommunikációt magas szinten végezni.
Az
egészségügyi terület számára felkészítendő első hazai egyetemi szóvivő
és kommunikációs képzés célja, hogy a tanulmányokat elvégző szakemberek
képesek legyenek a szakterületük, az intézményük kommunikátoraként
közreműködni. Az oktatási innovációban élenjáró Nyugat-magyarországi
Egyetem Közgazdaságtudományi Karán az idei év őszétől indították első
ízben az egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakirányú továbbképzési
szakot. Az első hallgatók az ország különböző vidékéről és
intézményeiből érkeztek és kezdték meg a tanulmányaikat, egy részük már
jelenleg is kommunikációs feladatokat lát el a munkahelyén. Az orvosok
és egészségügyi dolgozók a képzés során felkészülnek arra, hogy képesek
legyenek hatékonyan, professzionális módon képviselni és közvetíteni
beteg-orvos, beteg-beteg, orvos-orvos közötti személyes, illetve a
társadalmi, a munkahelyi, az intézményi, a szakterületi és a
sajtókapcsolati területeken. Az elméleti tárgyak, mint például a XXI.
század kommunikációja, a médiagazdaságtan, a közszereplés, az
íráskészség-fejlesztés, a retorika mellett jelentős szerepet kapnak a
new média eszközök alkalmazásai az egyik népszerű egészségi szakportál, a
Napidoktor közvetítésével.
Ma már számos intézmény, szervezet
alkalmaz szóvivőt, ez a munkakör jelentős szakmai tudást, és képességet
igényel. Az egészségügyi szóvivői képzés indítása a munkaerő-piaci
igények reális felismerésén alapul. Az új egyetemi szak az új
oktatásszerkezettel és tudásbázissal kíván hozzájárulni az egészségügy
szükséges megújulásához, felkészítve hallgatóit társadalmi igények
kiszolgálására. Tanárai, előadói a kommunikációs és egészségügyi szakma
ismert szakemberei, többek között: prof. dr. Halmy László, prof. Dr.
Iván László, Beke Zsuzsa, Buncsik Ildikó, G. Németh György, Győrfi Pál,
dr. Németh Erzsébet, dr. Orodán Sándor, dr. Strasser Tibor, Serényi
János, dr. Szepesi András, Szabó György. (Forrás és további
információk: Napidoktor- A.C. Interaktív)
