Egészséghétre készülnek a gyulaiak

2012.01.31 10:56

Hétfőtől péntekig, egy héten át minden az egészségről, a betegségek megelőzéséről szól Gyulán.

Az önkormányzat és intézményei akciója kapcsán dr. Párducz László osztályvezető főorvos, a helyi közgyűlés képviselője közölte, több helyszínen, több témakörben tartanak előadásokat, így például a figyelem középpontjába kerül a táplálkozás, a megelőzés, a szűrések, de a lelki egészséggel kapcsolatos előadások is elhangoznak. Kiemelte, november 24-én a városháza dísztermében, a Magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat keretén belül A megelőzés szolgálatában címmel tartanak összejövetelt, és ugyancsak várják az érdeklődőket, főként a várandós kismamákat kedden a Pándy kórház Árvay Termébe, ahol a terhesgondozás aktuális kérdéseiről, védőoltásokról, valamint az őssejtlevétel jelentőségéről, lehetőségeiről hallhatnak, számos más, hasznos tudnivaló mellett.


(Weborvos)