Most sem ígérnek több bért az egészségügyben
2012.01.09 10:38
Elindult a rezidensek és szakorvosok országjáró körútja, Szócska Miklós azonban még most sem tudott érdemben reagálni az ágazatban dolgozók segélykiáltására.
Az egészségügyi államtitkár annyit közölt: még ezen héten megkeresi a rezidenseket javaslataival, amelyekkel javíthat élethelyzetükön. A felmondóleveles akcióról azt mondta, komolyan veszi az elvándorlás problémáját, azt viszont nem tudja elképzelni, hogy egyik napról a másikra háromezren "ugranak majd át" a határokon.
Mint megírtuk: a Magyar Rezidens Szövetség azzal a céllal indult körútra, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat tegyen érdemi intézkedéseket az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére. A kampányhoz csatlakozott a Magyar Orvosok Szövetsége és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is, az érdekvédelmi szervezetek ugyanis megelégelték az Orbán-kormány hallgatását, és hogy továbbra sem javítják az egészségügyben dolgozók bér- és munkakörülményeit.
A MOK szerint az egészségügyi ágazat már nem csődközeli helyzetben, hanem csődben van. Éger István, a kamara elnöke kijelentette: amennyiben ezen nem változtat a kormány, az orvosi karnak egyetlen üzenete lehet Magyarország számára: "nincs tovább". Arról is beszélt, hogy a múlt héten megbeszélést folytatott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel, mert - mint mondta - a pénzügyi tárca az egészségügyön is rajta tartja a kezét. Matolcsy állítólag azt mondta: tisztában van azzal, hogy az ágazatban sürgős bérrendezésre lenne szükség, de ez csak az ország gazdasági helyzetének függvényében, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által tervezett szerkezetátalakítás mentén lenne megvalósítható.
Szócska erről nem beszélt, ám beszámolt a rezidens-ösztöndíjprogram eddigi "sikereiről", valamint arról, hogy a tavalyi évben 1100 orvos jelezte külföldre távozási szándékát, az idei évben pedig ez idáig 820 ember, tehát "a múlt év óta nem romlott a helyzet" - idézte az államtitkárt a kormany.hu.
(Népszava)
