Mit hoz a január? - forgatókönyvek orvossztrájk esetére
2012.01.31 11:14
Néhány nap múlva véget ér a rezidensek akciója. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a felek kompromisszumot kötnének, ami azt jelentheti, hogy január elsejével közel háromezer orvos adhatja be egyszerre a felmondását. Az esetleges forgatókönyvekről kérdeztük az intézmények vezetőit.
Milliárdokkal tartozik az állam - emberek kerülhetnek az utcára
2012.01.31 11:14
Több mint hárommilliárd forinttal tartoznak magyar egészségügyi intézmények takarítócégeknek; ezek közül több hamarosan csődbe mehet a kintlevőségek miatt. Ennek nyomán képzetlen, munkát máshol nem találó emberek kerülhetnek az utcára – mondta el a hvg.hu.nak az érintettek képviselője. Az évközbeni zárolások miatt mára általánossá vált a nem fizetés az állam részéről máshol is.
Még 9 nap: Bedől? Nem dől be?
2012.01.31 11:14
Kilenc nappal a borítékbontás előtt azt kérdezte a hvg.hu az intézmények vezetőitől, hogy milyen forgatókönyvvel készülnek az orvosok várható tömeges felmondására.
Rezidensek levele a kormányfőnek
2012.01.31 11:14
Az orvosok további „kényszerelvándorlásának” megakadályozásában és a zavartalan betegellátás biztosításában is kérik Orbán Viktor miniszterelnök segítségét a szakorvosjelöltek készülő levelükben.
Felmondási krízis: Rácz Jenő prevenciót ajánl
2012.01.31 11:14
Mindenkit óvnék attól, hogy olyan helyzetbe manőverezze magát, ahonnan nincs visszaút – mondta a kórházszövetség elnöke az ATV-ben.
Nem lesz adventi riogató az egészségügyi államtitkár
2012.01.31 11:14
Szócska Miklós nem kíván az "adventi riogatókhoz" csatlakozni, egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy e helyett a krízishelyzet elkerülésén dolgozik, mindeközben nyitott ajtóval várja a rezidenseket.
Fontos kórházi osztályok is veszélyben
2012.01.31 11:14
Háttéregyeztetések zajlanak, a végkimenetel akár sikeres is lehet Papp Magor szerint.
Pécsi klinika, a szolnoki kórház, a fővárosi Szent István Kórház sebészete, az Állami Egészségügyi Központ több osztálya - már most látszik, ezeken a helyeken jövő év elején megbénul az orvosi ellátás, ha az orvosoknak és rezidenseknek nem sikerül megegyezni a kormányzattal a bérükről. És a felsorolás még bővülhet, felgyorsult ugyanis a csatlakozó nyilatkozatok száma az utóbbi napokban – erősítette meg Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke és Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
Működőképesség határán az egészségügyi műszerpark
2012.01.31 11:14
Nemcsak az új műszerek vásárlása okoz gondot, hanem a régiek karbantartása is.
A központi finanszírozásban csupán működtetésre vonatkozó összegek szerepelnek, ráadásul köztudottan ezek is csupán a tényleges költségek egy részét fedezik. A műszerpark megújítására, fejlesztésére a legtöbb helyen esély sincs: a meglévő berendezéseket használják, és szükség esetén javítgatják – ameddig tudják.
Türelmet kért az elnök az egészségügyi dolgozóktól
2012.01.31 11:14
A Veszprém megyei közgyűlése elnöke az anyagi biztonságra utalt a megyei kórházban.
Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a Veszprém megyei közgyűlés elnöke azt mondta ma a megyei kórházban: amit ígértek a dolgozóknak, azt betartják. Az MTI-nek kérdésre válaszolva kifejtette: a dolgozók anyagi biztonságának a "rendezésére" is utalt megjegyzésével.
A kórházi dolgozók 70 százaléka helyezte letétbe felmondását Veszprém megyében
2012.01.31 11:14
A Veszprém megyei kórházban az intézményben dolgozók csaknem 70 százaléka letétbe helyezte a felmondását, ez viszont egy országos jelenség.
Kevés az orvos Zalában
2012.01.31 11:14
A napokban újfent riasztó jelzések kerültek nyilvánosságra a honi orvoshiányról. Mint ismeretes, a Magyar Rezidens Szövetség mozgalma keretében rezidensek és szakorvosok helyezték letétbe felmondólevelüket.
A humán erőforrás a legkritikusabb pont
2012.01.31 11:14
Advent harmadik hetében beszélgettünk Rácz Jenővel, a Magyar Kórházszövetség elnökével az idei esztendőről. Az MKSZ és a kórházak történetükben valószínűleg nehéznek fogják értékelni a 2011-es esztendőt, amely leginkább a felkészülés időszaka a következő évre, amely lehet nehezebb is, könnyebb is – ez még a jövő titka.
Szócska: ez a harcmodor nem konstruktív
2012.01.31 11:14
Az ellátási zavar okozásának óriási a felelőssége. Annak, aki ilyet szervez, alaposan el kell gondolkodnia.
Szócska az orvosbojkottról: ez a harcmodor nem konstruktív
2012.01.31 11:14
Az egészségügyi államtitkár szerint a lehetséges forgatókönyvek között szerepel az is, hogy a rezidensek felmondása miatt több helyen teljesen megbénul a betegellátás. Ott alaposan megrendül majd a bizalom az orvostársadalomban - véli. A hvg.hu-nak adott interjújában Szócska Miklós azt mondta, ebben a gazdasági helyzetben nincs olyan ember, aki felelősen meg tudná ígérni a béremelést.
Sürgősségi ellátás, határok nélkül
2012.01.31 11:13
Két rohamkocsi-felszereltségű mentőautót szerzett be a Petz Aladár kórház a program részeként.
Elutalt 21 milliárd az egészségügynek
2012.01.31 11:13
Kasszasöprés: Még az ünnep előtt megkapják a szolgáltatók a maradványpénzt.
Szerdán fontos döntések terítéken
2012.01.31 11:13
Fontos döntések lesznek terítéken a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.
Kórházfelújítás magánadományból, inkognitóban
2012.01.31 11:13
Immár az elvárható körülmények között gyógyíthatnak a Dél-pesti Kórház Sebészeti Osztályán.
A félegyházi kórház jövőjéről tárgyaltak
2012.01.31 11:13
Több szakmát felölelő sürgősségi fogadóhelyet alakítanak ki az azonnali ellátásért.
Jelentős lépések történtek az egészségügyben
2012.01.31 11:13
Az egészségügy szinte minden területén születtek fontos döntések, az államtitkárság lépésről lépésre oldott meg problémákat.
Védett fogyasztókká válnak a kórházak is
2012.01.31 11:13
Fűtési idényben akkor sem zárhatók ki a szolgáltatásból, ha nem fizetik ki távhő-, áram- vagy gázszámláikat.
Kórházak, osztályok bénulhatnak meg
2012.01.31 11:13
Az orvosok csaknem 70 százaléka ügyvédi letétbe helyezte felmondólevelét a veszprémi megyei kórházban.
Csiba szerint nincs szükség vészforgatókönyvre
2012.01.31 11:13
Még negyedév arra, hogy felkészüljenek az intézmények az orvosjelöltek kiesésére.
Harmadával kevesebb pulykapénz érkezett meg
2012.01.31 11:13
A karácsonyig kiosztandó extrapénznek csak a harmada nem érkezett meg tegnap a kórházak számlájára.
Júliustól tilos a borravaló és a hálapénz
2012.01.31 11:13
Egy valamiben közös a vélemény: a rendelkezést lehetetlen lesz betartani!
Felkészülten állnak a kórházak az orvoshiány elé
2012.01.31 11:13
Csak arról dönthetnek, hogy nem fogadják a körzeten kívülről érkezőket, a többi esetben hatósági engedélyezésre van szükség.
Magánbiztosítók: Szócska meglepődött
2012.01.31 11:13
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár nem tudott a törvénymódosításról.
Vészforgatókönyv készült a kórházban
2012.01.31 11:13
Székesfehérvár - Vészforgatókönyv készül a Fejér megyei Szent György kórházban - jelentette be hétfőn Csernavölgyi István főigazgató.
Karnyújtásra a vészhelyzet
2012.01.31 11:13
Vannak olyan napok, amelyeken szakorvosok helyett csak rezidenseket osztanak be.
Állami kézbe kerül az esztergomi kórház
2012.01.31 11:12
Az egészségügyi szolgáltató vezetőségének személyeire pályázatot kell kiírni.
Hevesben kitart az orvosok többsége
2012.01.31 11:12
Heves gyógyintézményeinek többségében nem tudnak arról, hogy helyi gyógyítók is csatlakoztak.
A győri Petz Aladár-kórház tiszteletbeli munkatársa lett dr. Szakács Imre
2012.01.31 11:12
Évzáró ünnepi főorvosi-, főnővéri tanácsülés keretében előléptetéseket adott át a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Igazgatói Testülete nevében Dr. Tamás László János főigazgató főorvos.
Cser Ágnes rendszerváltást akar
2012.01.31 11:12
Hiába írja leveleit Réthelyi Mikósnak és Szócska Miklósnak, az egészségügy irányítói nem akarnak szóba állni vele – erről panaszkodott szombaton Cser Ágnes azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette egy új szakszervezeti konföderáció megalakulását.
Lerakták a Csillagpont Kórház alapkövét
2012.01.31 11:12
Az új miskolci kórház stilizált csillag alakú építmény lesz, zárt folyosós rendszerrel kialakítva.
Szócska ''616 lelket'' már megmentett
2012.01.31 11:12
Mintegy 30 milliárd forintot „sepert össze" az egészségbiztosító kasszájában Szócska Miklós államtitkár.
Miből él a magyar orvos?
2012.01.31 11:12
A harmadik legalacsonyabb diplomás átlagbér februárban az egészségügyé volt.
Még nincs meg a végleges döntés a kórházakról
2012.01.31 11:12
Tételesen nem sorolhatom fel a változásokat, hiszen jelenleg az adatbázis pontosítása zajlik.
Teljesen eltérő kórházi megoldások a krízisre
2012.01.31 11:12
Az önként vállalt túlmunkát viszont január első napjától már meg lehet tagadni.
Közeleg az ellátási katasztrófa
2012.01.31 11:12
Esély sincs az orvosok és szakdolgozók drámai bérhelyzetének rendezésére.
Veszélyben az orvosi ellátás?
2012.01.31 11:12
Az ünnepek alatt rengeteg kórházban nem lesz szakorvos.
Pécsett egyelőre még nincs szó orvoshiányról
2012.01.31 11:12
Nem rózsás a helyzet, ám Pécsett egyelőre nincs gond, de ez bármikor változhat.
A megyénkbeli orvosok többsége nem tagadja meg a túlmunkát
2012.01.31 11:12
Az orvosokat képviselő szervezetek a béremelés kikényszerítése érdekében nyilatkozatokat gyűjtenek.
Számbavették a kiskórházak parlamenti pártfogóit
2012.01.31 11:12
Szócska Miklós 16-17 kórházzal könnyítené a hálózatot, de ezt nem lesz egyszerű keresztülvinnie a Fidesz-frakción, ugyanis a legtöbbnek van ott befolyásos pártfogója – írja a Népszabadság.
Rendkívüli helyzetre készülnek a kórházak
2012.01.31 11:12
Egyes kórházakban már vésztervek készülnek arra az esetre, ha januárban aktiválják felmondólevelüket az orvosok, vagy nem vállalnak önként túlmunkát. Az ÁNTSZ tájékoztatást kért az intézményektől arról, hogy miként készülnek a rendkívüli helyzetre.
Levelet írt a miniszternek az orvoskamara
2012.01.31 11:11
A MOK új vezetősége bemutatkozó látogatásra menne a szaktárca vezetőjéhez.
Hárommilliárdos kórházfejlesztés Kisvárdán
2012.01.31 11:11
Szabolcsban nem a kisvárdai az egyetlen, folyamatban lévő kórházfejlesztési projekt.
Egészségügy: nem lesz elég a pulykapénz
2012.01.31 11:11
Nem vitás, hogy a most ultimátumot adó szakemberek alkupozícióban vannak.
Itt az egészségügyi salátatörvény
2012.01.31 11:11
Több mint tíz egészségügyi törvény módosítását tartalmazza a jogszabályi csomag.
Csiba: Funkciót kell váltania néhány kórháznak
2012.01.31 11:11
Jövőre 42 kórház kerül állami tulajdonba, később pedig a többi is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke. Csiba Gábor szerint az átszervezés eszköz arra, hogy hatékonyabb legyen az ellátás.
Működőképes ellátórendszer, erőteljesebb orvosválasztás
2012.01.31 11:11
Jelenleg két fontos folyamat zajlik az intézmények átvételére kijelölt államigazgatási szervezetnél, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetben (GYEMSZI). Az egyik a megyei és a fővárosi kórházak átadás-átvétele, a másik az egyedi kórházi egyeztetések folyamata. Ennek részleteibe tekintettünk be Török Krisztina főigazgató segítségével.
A főváros lemond az egészségügyi ellátásról?
2012.01.31 11:11
Budapest 2012-es költségvetési koncepciója nyomán rosszabb lesz az egészségügyi ellátás.
Kész az önálló Margit kórházról szóló előterjesztés
2012.01.31 11:11
Az önálló Margit kórház létrehozását kezdeményezi a főváros a Nefminél.
Adósság: valós vagy virtuális a csökkenés?
2012.01.31 11:11
Az adósságkonszolidációra idén is szükségük van az intézményeknek Rácz Jenő szerint.
4,5 milliárd forint gyorssegély az egészségügynek
2012.01.31 11:11
A háziorvosok, a mentők, a betegszállítók megerősítésére és az onkológiai betegek gyógyszerellátására.
Pró és kontra vélemények az államosításról - Mit hoz a jövő?
2012.01.31 11:11
Mi indokolja az egészségügy államosítását? Politikai nyomás, mert ez passzol a kormányzópárt államfelfogásába? A kis- és középvállalkozásokat támogató hivatalos gazdaságpolitikával vajon nem megy szembe, hogy az erősen centralizált ágazatra sokkal könnyebben tudnak rátelepülni a multinacionális társaságok, mint a jelenlegi decentralizált rendszerre? Bár a kontrolling volt meghirdetett témája az IME konferenciájának, a legtöbb szó végül a fenti témákról esett.
Mit hoz a jövő? folytatás - Válságba szorított válságágazgat
2012.01.31 11:11
Orbán Viktor nem akarja a tb alapokat megszüntetni, szögezte le rögtön előadása elején az egészségügyért felelős államtitkár. Ami az államosítás értelmét illeti, Szócska Miklós szerint eljött az ideje, hogy rendet tegyenek az ellátórendszerben, ugyanakkor óvva intett a hiú reményektől is: január elsejétől nem oldódik meg egy csapásra az ágazat minden problémája. Ezekből pedig van bőven.
Uzsoki-ügy: Cser Ágnes feljelenti a NEFMI-t
2012.01.31 11:11
EDDSZ: a rendőrségnek a minisztérium felelősségét is vizsgálnia kell az Uzsoki-ügyben.
Kollár távozik a kórház éléről
2012.01.31 11:11
2011. december 15-ével közös megegyezéssel megszűnik főigazgatói kinevezése.
Hosszú távú megoldást várnak a bérhelyzetre
2012.01.31 11:11
Bíznak abban, hogy az év végi pluszpénzt nemcsak a közalkalmazottak kaphatják meg.
Állami tulajdonba vett intézmények dolgozóinak jogi státusának alakulása
2012.01.31 11:11
Az Országgyűlés 2011. november 21-én fogadta el a megyei önkormányzatok konszolidációjáról a megyei önkormányzati intézmények és a fővárosi önkormányzat egyes egészségügyi intézményének átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvényt.
Kórházi vagyonmentés a fővárosban
2012.01.31 11:10
Több ingatlant is megmentene magának a főváros az államosítás alatt lévő kórházi vagyonból.
A METT figyelmeztette a kormányt. Veszélyes az egészségügy átalakítása
2012.01.31 11:10
Veszélyeket rejt az egészségügyben azoknak az intézkedéseknek a megvalósítása, amelyeket nem az Egészségügyért Felelős Államtitkárság kezdeményezett, de megvalósulásukkal alapvetően átírnák az elmúlt húsz év során kialakított egészségügyi rendszermodellt. Minderre a miniszer tanácsadó szerveként létrehozott Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészséggazdaságtan Tagozata és Tanácsa hívta fel a kormány figyelmét.
Az MKSZ XXIV. Kongresszusának szakmai témái
2012.01.31 11:10
A Magyar Kórházszövetség 2012. április 25–27. között ismét Egerben tartja éves Közgyűléssel egybekötött XXIV. Kongresszusát.
Korszerű orvosi ellátás a kistérség lakóinak
2012.01.31 11:10
Az új intézmény szolgáltatásait Vámospércs-kistérség lakói vehetik majd igénybe.
A Margit kórház önállósítását kérik
2012.01.31 11:10
Külön megállapodással vállalna kötelezettséget az egészségügyi kormányzat az önállósításra.
Több száz háziorvos helyzete veszélyben?
2012.01.31 11:10
Ellehetetlenül a területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosok helyzete.
Esélyvizit a marcali kórházban
2012.01.31 11:10
Sikeresen vették az első akadályt a struktúraváltás folyamatában.
Az egészségügynek szüksége van magántőkére is
2012.01.31 11:10
Sokkal nagyobb teret kellene biztosítani a helyi kezdeményezéseknek, az egyéni vállalkozásoknak.
Átfogó egészségügyi bérrendezése van szükség
2012.01.31 11:10
Az oktatás-kutatás szétesése is elképzelhető átfogó egészségügyi bérrendezés nélkül.
Beteghívó rendszer a megyei kórházban
2012.01.31 11:10
Csaknem 360 millió forint értékben kötött informatikai szerződéseket a megyei önkormányzat.
Vészhelyzet: újabb sztrájk fenyeget
2012.01.31 11:10
Az orvosok tömeges felmondását megszervező orvosszakszervezet (LOZ) szombaton újra sztrájkkészültséget hirdetett.
Pavilonok helyett tömbösítés
2012.01.31 11:10
Ne a beteg utazzon, hanem a szakellátás legyen közelebb.
Biztos jövő előtt a kalocsai kórház
2012.01.31 11:10
A nagy múltú egészségügyi intézmény továbbra is kórházként fog működni - ígérte az államtitkár.
Ismét Éger István az orvosi kamara elnöke
2012.01.31 11:10
A Magyar Orvosi Kamara közgyűlésén a küldöttek hetven százaléka szavazott Éger Istvánra.
Elnökválasztás: a felügyelet közbeszól
2012.01.31 11:10
A szakállamtitkárság szerint a kamara eljárása jogszerűségi és etikai problémákat vet fel. A szombaton tartott országos tisztújító küldöttgyűléssel összefüggésben magyarázatot várnak a Magyar Orvosi Kamarától a MOK alapszabályáról - reagált az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére.
A magánegészségügyet támogatják Orbánék
2012.01.31 11:09
2012-től a munkáltató által kötött betegségbiztosítások díja adó- és járulékmentessé válik.
Meg kell küzdeni az egyéni érdekekkel
2012.01.31 11:09
Lehetetlen helyzetbe sodorná az átalakulás előtti egészségügyi rendszert a Semmelweis-terv felpuhítása.
A betegek szolgálatában
2012.01.31 11:09
A Markhot Ferenc Kórház Központi Laboratóriumában az elmúlt hónapokban számos fejlesztés történt.
Erőltetett menet
2012.01.31 11:09
Kommandós megszállásként élik meg a fővárosi kórházak az államosító munkacsoportok jelenlétét.
Struktúra-átalakítás nyertese lehet a Kanizsai Dorottya Kórház
2012.01.31 11:09
Az egészségügyben tervezett struktúra-átalakításból akár még jól is kijöhet a Kanizsai Dorottya Kórház. A reménybeli jó hírt Szlávecz Lászlóné, az egészségügyi intézmény gazdasági igazgatója közölte.
Az államtitkárság köszöni a készenlétet
2012.01.31 11:09
Az egészségügyi államtitkárság köszöni, hogy a szlovákiai krízisben készek voltak segíteni.
A kórház-államosítás véghajrája
2012.01.31 11:09
Az összegyűjtött adatok inkább agyonnyomják, semmint útbaigazítják az irányító hatóságot.
Országos gyermek-SBO rendszer kell
2012.01.31 11:09
A sürgősségi osztály létrehozása jelentős kezdeti befektetéssel jár, ez a jelenlegi kórházi finanszírozásból nem megvalósítható.
Februárban elkészülhet az ellátás térségi felosztása
2012.01.31 11:09
2012. február 20-ig el kell készülnie a fekvőbeteg-szakellátási kapacitások felosztásának.
Megszüntetik a szükségállapotot a szlovák kórházakban
2012.01.31 11:09
Pótlék nélkül 810-1230 euró közötti havi béreket jelent a megállapodás.
Válságban van a hazai daganatsebészet
2012.01.31 11:09
Számos szakmailag elismert szakembert gazdasági okokra hivatkozva mentettek fel osztályvezetői pozíciójából.
A kórházaknak hitel kell a decemberi bérekhez
2012.01.31 11:09
Teljes a káosz a kórházak államosítása körül, az átszervezések miatt még a decemberi bérek kifizetése sem garantált. Jószerével óránként kell újabb és újabb lepedőnyi adatmennyiséget szolgáltatniuk az államosítás előtt álló megyei és fővárosi kórházaknak.
Webre került az új rend
2012.01.31 11:09
Megjelent a Magyar Közlönyben, így már elérhető a neten is az egészségügyi intézmények állami átvételének ütemezését és új irányítását szabályozó kormányrendelet.
Tizenöt kórház focicsapata versengett
2012.01.31 11:09
Százszázalékos teljesítménnyel, sorozatban nyolc ellenfelének legyőzésével nyerte meg az elmúlt hétvégén a Budapesti Kórházak I. Foci Tornáját az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet csapata.
Készül a rendelet a teljesítményértékelésről
2012.01.31 11:09
Szócska Miklós államtitkár bejelentette, hamarosan rendeletben kívánják szabályozni egy átfogó egészségügyi teljesítményértékelési rendszer létrehozását.
Egy térséget már megspóroltak
2012.01.31 11:08
A korábban beharangozott kilenc helyett végül nyolc nagytérség jön létre. Közülük a három központit – centrumában a fővárossal – egy egységként kezelik, s itt vélhetően érintetlenül hagyják a már kialakult betegutakat.
Markáns vélemények a szakfelügyeletről. Minőségbiztosítás: csak a homály biztos
2012.01.31 11:08
Egyáltalán nem látszik, milyen irányba tart az egykor jól működő szakfelügyeleti rendszer – tűnt ki a Markáns vélemények elnevezésű beszélgetéssorozat keddi estjén.
A világ most zárkózik fel hozzánk - Interjú Szócska Miklóssal
2012.01.31 11:08
Az ideihez hasonló évre számít Szócska Miklós az egészségügy 2012-es költségvetési számai alapján. Az egészségügyért felelős államtitkár a Portfolio.hu-nak adott interjújában úgy vélekedett, hogy a népegészségügyi termékadó egy kedvező folyamatot indított be az emberek körében, és ezzel Magyarország éllovassá vált az Európai Unióban. Elmondása szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tartja a Széll Kálmán Tervben, az egészségügyi ágazatra vállalt megtakarítások teljesítését. Az államtitkár beszélt arról is, hogy "a mindent és azonnal" típusú követeléseket nem tudja megoldani, csak lépésről lépésre lehet haladni.
Gőzerővel fejleszt a Teva
2012.01.31 11:08
Több mint 100 millió dollárt fektetett be magyarországi gyártóegységeinek fejlesztésébe 2011-ben a Teva.
Munkahelyteremtés - javuló egészségügyi ellátás
2012.01.31 11:08
Hat szakintézménnyel kötöttek egészségügyi szerződést a nógrádiak.
MOK-stiklik nyomában a Nefmi
2012.01.31 11:07
A területi tisztújításokat teljes érdektelenség kísérte a tagság részéről.
Szócska: erőteljes kísérlet a rendrakásra
2012.01.31 11:07
Nem professzionális csapat dolgozik az átalakításon: akik csinálják, most tanulják.
Az államosítás újabb 110 milliárd kivonását jelenti
2012.01.31 11:07
Bérrendezésre 80 milliárd kellene, az államosítással 110 milliárdot vonnak ki a rendszerből.
Elfogadta a Ház a salátatörvényt
2012.01.31 11:07
A térségi várólistákat az intézményiek alapján 2012. április 30-ig kell létrehozni.
Másfél milliárdos felújítás munkálatai kezdődnek el a karcagi kórházban
2012.01.31 11:07
December 6-án kezdődnek el a karcagi kórházban a „Kátai Program”, Kórházfejlesztés a Nagykunságiak egészségéért című pályázat kivitelezési munkálatai.
Félezer patika csődölhet be
2012.01.31 11:07
A gyógyszertárak összességében több mint 10 milliárd forinttartozást halmoztak fel, főleg gyógyszer nagykereskedőkkel szemben - mondta Kinics László, a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének alelnöke.
Friss pénz kerül az egészségiparba
2012.01.31 11:07
Jövő évtől a cégek tehermentes egészségbiztosítást köthetnek a dolgozóik javára, minek révén friss tízmilliárdok piacra áramlásával számolnak az ágazat vezetői – derül ki a biztositasiszemle.hu írásából.
Már interneten is figyelhetik betegeiket az orvosok
2012.01.31 11:07
A szenzorral a családtagok, orvosok, ápolók az interneten követhetik a távol lévő idős felügyelt személy szívműködését, mozgását.
Felújították a dorogi kistérség szakrendelőjét
2012.01.31 11:07
A digitális röntgenkészülék rendszerbe állításával lehetővé vált a távgyógyászat bevezetése.
ÁSZ jelentés a háziorvosi rendszer működéséről
2012.01.31 11:07
Romló feltételrendszer mellett stagnáló minőségű ellátás a háziorvosi rendszer jellemzője.
Energiamoratórium az iskoláknak, kórházaknak
2012.01.31 11:07
Felmentést kaphatnak egyes intézmények az energiaszolgáltatás kikapcsolása alól.
Beneda: vannak sikeres lépések az alapellátásban
2012.01.31 11:07
Az alapellátás a legköltséghatékonyabb ellátási forma a világon mindenhol elfogadott nézet szerint, és a magyar kormány is prioritásként kezeli, tájékoztatta lapunkat Beneda Attila, az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke, hozzátéve: az alapellátás megerősítésével a szakellátás költségeit is valamelyest csökkenteni lehet.
Tarlós visszavonta a bizottsági megbízatást
2012.01.31 11:07
Felfüggesztette Tarlós István az egészségügyi bizottság döntésének végrehajtását.
Támogatják az új uniós egészségügyi program-tervezetet
2012.01.31 11:07
Többségében támogatásukról biztosították az Európai Unió tagországainak egészségügyi miniszterei pénteki brüsszeli találkozójukon a 2014-2020-as időszakra vonatkozó, új uniós egészségügyi program tervezetét.
Új sürgősségi osztály Balassagyarmaton
2012.01.31 11:07
Új sürgősségi osztályt adtak át pénteken Balassagyarmaton a Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetben; a beruházás 340 millió forintba került.
Jelentős fejlesztések várhatók a Honvédkórházban
2012.01.31 11:06
Megnövekedő feladatokat és nagyobb felelősséget, de ezzel együtt több eszközt és jelentős fejlesztéseket is ígér a budapesti Honvédkórház számára, hogy az ország egyik nagytérségi, egyben fővárosi sürgősségi ellátó központjává válik – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az intézmény alakuló állománygyűlésén pénteken.
Uzsoki ügy: a helyzet fokozódik
2012.01.31 11:06
A fővárosi Uzsoki utcai kórházból 46 digitális kórlap kiegészítő, kézzel írott fontos részei tűntek el a 2005-2007 időszakból - mondta Golub Iván, az intézmény főigazgatója szombati sajtótájékoztatóján.
Orvosokról, betegekről dönt ma T. Ház
2012.01.31 11:06
Az Országgyűlés mai ülésén határoz az egészségügyi salátatörvényről.
Adózó-társat keres a MAGYOSZ
2012.01.31 11:06
Megosztaná az iparági extra adó fizetésének kötelezettségét a gyógyhatású készítmények forgalmazóival Szabó László, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének alelnöke.
Földindulást várnak a kórházi informatikában
2012.01.31 11:06
A magyarországi kórházak ma mintegy 20-80 százalékkal többet költenek az informatikára, mint kellene, de ez hamarosan megváltozhat, írja a Magyar Nemzet Online.
Házon kívül
2012.01.31 11:06
A kiszervezések előnyeiről, hátrányairól és alkalmazásuk feltételeiről dr. Varga Ferencet, a siófoki kórház főigazgató főorvosát kérdeztük.
Újra dolgoznának a szlovák orvosok
2012.01.31 11:06
A megállapodás megszületése az orvosszakszervezet érdekében is állt, mert a közvélemény egyre inkább az orvosok ellen fordult.
Hazaküldik a doktort nyelvet tanulni
2012.01.31 11:06
Nagy kérdés, hogyan gondolják a magyar doktorok, hogy hiányos nyelvtudással boldogulni tudnak.
Fizet a kórház, marad a hő
2012.01.31 11:06
Fölmondta a szerződést a siófoki önkormányzat tulajdonában álló Termofok Kft. a városi kórházban.
Felújítják a tótkomlósi orvosi rendelőt
2012.01.31 11:06
Az egészségügyi alapellátás javítását szolgálja Tótkomlóson, hogy megújul a központi orvosi rendelő.
Orvosok a kimerülés határán
2012.01.31 11:06
A pénteki lapzártáig sem született egyezség a pozsonyi kormány és a szlovákiai orvosok szakszervezi vezetői között.
Megmaradhat a félegyházi kórház 103 aktív ágya
2012.01.31 11:06
Mégsem kell egyetlen aktív ágyáról sem lemondania a félegyházi városi kórháznak.
Megújult a rendelőintézet
2012.01.31 11:05
Mától felújított épületben fogadja az ellátásra szorulókat a dorogi járóbeteg-szakrendelő.
A laborvizsgálatoknál megszűnnek a várólisták
2012.01.31 11:05
Hiába ütemezték be a betegeket a laborvizsgálatoknál egy adott időpontra.
Elveszíthetjük rezidenseink negyedét
2012.01.31 11:05
Mindenben segíteni kell a szlovákokat az egészségügyi haváriahelyzetben, de az ügy tanulságát is le kell vonnunk.
Uzsoki-ügy: sértett orvos indított lavinát?
2012.01.31 11:05
Nem tudni, hogy kinek és miért állt érdekében az Uzsoki kórházzal szemben ügyet csinálni.
Megszólalt és vádol az Uzsoki
2012.01.31 11:05
A nyomozás alapjául szolgáló cikk állításai megalapozatlanok.
Egészségügy: itt is kialakulóban a centrális erőtér
2012.01.31 11:05
Erőltetett menetben, jövő májusig megtörténik a kapacitások szétosztása és az ellátandó területek (tek) kijelölése. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak (OTH) mindössze 60 napja lesz a hivatalos eljárás lebonyolítására. A szakértők mindeközben úgy látják, túl sok operatív feladat vár az ágazati miniszterre, s ez akár a csapdájává is válhat.
Erősítik a határ menti ellátást
2012.01.31 11:05
Az egészségügyért felelős államtitkárság felvette a kapcsolatot több magyar egészségügyi intézménnyel.
Ugyanígy kapcsolatba lépett az Országos Mentőszolgálattal, hogy a határ menti területeken erősítsék meg a sürgősségi szolgálatot. Az államtitkárság 13 határ menti kórháztól kérte, hogy a Szlovákiából esetleg érkező sürgős esetek ellátása érdekében legyenek fokozott készültségben. Szócska Miklós államtitkár kezdeményezte azt is, hogy a szlovák egészségügyi miniszter a visegrádi országok részvételével jövő hétre egyeztetést hívjon össze.
Nem jönnek a szlovákiai betegek
2012.01.31 11:05
Egyelőre kevéssé érzékelhető a magyar határszélen a szlovákiai orvoskrízis.
Bár Szócska Miklós államtitkár megerősíttette a határ menti mentőszolgálatot és tizenhárom kórház sürgősségi ügyeletét, eddig mindössze egyetlen polgár jött át orvosi ellátásért - ő a váci kórházban kapott segítséget.
Jöhetnek szlovák betegek…
2012.01.31 11:05
A Nógrád megyei kórház kész az esetleges pluszfeladatok elvégzésére.
Felkészültek a szlovák betegek fogadására
2012.01.31 11:05
A sátoraljaújhelyi kórházban ritka a szlovák beteg.
Éger: már ketyeg a bomba
2012.01.31 11:05
A Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta: üres ígéretekkel nem tudnak mit kezdeni, a kormánynak lépnie kell, a rezidensek felmondása négy hét múlva élesedik.
Felajánlotta lemondását Ivan Uhliarik
2012.01.31 11:05
Mintegy 1200 szlovákiai kórházi orvos felmondása lépett érvénybe, miután a kormány és az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) közötti újabb tárgyalás megegyezés nélkül végződött csütörtökre virradóra.
"Csalódottak vagyunk, hogy nem jött létre a megegyezés. A helyzet továbbra is nagyon komoly, s merem állítani, hogy egyes kórházakban egyenesen kritikus. "Arra kérjük az orvosokat és a pácienseket is, hogy ne féljenek. Bízunk abban, hogy nem ez volt az utolsó tárgyalás" – mondta újságíróknak nyilatkozva csütörtökön reggel Marián Kollár, a LOZ elnöke.
Éger azt kéri, kollegái ne hallgassanak a szirén hangokra
2012.01.31 11:05
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem szabad hallgatni a szlovák politikusok hívó szavára, s azt kéri: egyetlen magyar orvos se vállaljon munkát a szomszédos országban. Az „Uzsoki-ügy” – ha egyáltalán van ilyen – tálalása Éger István szerint alapjaiban rengeti meg a gyógyító munkához, s a gyógyuláshoz elengedhetetlen orvos-beteg bizalmi viszonyt.
Éger optimista, de a tények még nem bíztatók
2012.01.31 11:05
A várt béremelés fedezete a költségvetés tegnap elfogadott sarokszámaiból nem olvasható ki.
50 milliárdot hozhat a kórház-átalakítás
2012.01.31 11:05
A korábbi terveknél kisebb gazdasági növekedés miatt fel kell gyorsítani a gyógyító intézményrendszer kapacitásainak átalakítását, az olcsóbb alapellátásba kell irányítani a betegellátást – jelentette ki Bodrogi József, a NEFMI miniszteri biztosa.
Továbbra sincs megegyezés Szlovákiában
2012.01.31 11:04
Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter a sikertelen tárgyalások után felajánlotta lemondását.
Mintegy 1200 szlovákiai kórházi orvos felmondása lépett érvénybe csütörtökön, miután a kormány és az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) közötti több mint kilencórás újabb tárgyalás megegyezés nélkül végződött csütörtökre virradóra.
"Csalódottak vagyunk, hogy nem jött létre a megegyezés. A helyzet továbbra is nagyon komoly, s merem állítani, hogy egyes kórházakban egyenesen kritikus. Arra kérjük az orvosokat és a pácienseket is, hogy ne féljenek. Bízunk abban, hogy nem ez volt az utolsó tárgyalás" - mondta újságíróknak nyilatkozva csütörtökön reggel Marián Kollár, a LOZ elnöke.
Szlovák helyzet: megerősítik a határmenti betegellátást
2012.01.31 11:04
A szlovák egészségügyi miniszter humanitárius segítséget kért hazánktól.
Az egészségügyi humánerőforrás krízis az európai – különös tekintettel a közép-kelet európai – országok sorfordító kérdése. Az elmúlt napokban Szlovákiában került nehéz helyzetbe a betegellátás. Ivan Uhliarik szlovák egészségügyi miniszter ennek kapcsán levélben megkereste Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt, majd a mai napon a két vezető telefonon is egyeztetett - tájékoztatta lapunkat az államtitkárság közleményében.
Szolidarítunk, de ne menjünk Szlovákiába
2012.01.31 11:04
A kamara azt kéri a tagjaitól, ne helyettesítsék szlovák kollégáikat, "ne gyengítsék küzdelmüket".
Szócska: vannak még meglepetések a tarsolyban
2012.01.31 11:00
Tanácskozást javasolt a szakállamtitkár a szlovák kollégának az erőforrás krízisről.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a visegrádi országok (V4) egészségügyi vezetőinek találkozóját javasolta szlovák kollégájának a szomszédos országban kialakult "emberi erőforrás krízishelyzet" áttekintése, kezelése érdekében. Az államtitkár egy más témában tartott sajtótájékoztatón ( egy levelet felmutatva) azt mondta: Szlovákia egészségügyi vezetője kérte a segítségét. Ennek kapcsán tette azt a javaslatot, hogy "mivel az emberi erőforrás krízishelyzet" egy több évtizedes probléma eredménye, ezzel uniós szinten a visegrádi államok szintjén hosszú távon kell foglalkozni. "Összefogás lesz az országok között, csakúgy, mint a szakszervezetek között van" – fogalmazott Szócska Miklós.
A minimális ellátást minden kórházban biztosítják
2012.01.31 11:00
Szlovákia 96 kórházában a szerda esti órákban stabil volt a helyzet.
Legalább a minimális sürgősségi ellátást mindenütt biztosították - közölte a pozsonyi egészségügyi minisztérium a kórházigazgatóktól kapott információkra hivatkozva.
Államosítás: összeálltak a fővárosi munkacsoportok
2012.01.31 11:00
Szűk egy hónap alatt kell lebonyolítani a fővárosi kórházak átadás-átvételét ahhoz, hogy a jövő esztendő első napjától állami intézményként folytathassák működésüket. Ma már azt is tudni, munkacsoport vezetőkként kik irányítják az akciót, s hogy kiket delegált melléjük a Fővárosi Önkormányzat, a Kórházszövetség illetve az EGVE.
A fővárosi kórházakat három csoportba osztva kezdődik meg az átadás-átvétel. A GYEMSZI igazgatója, a Schiszler István vezette munkacsoport – amelyben a Zala Megyei Kórház főigazgatója, Csidei Irén képviseli a Magyar Kórházszövetséget, Havas Szófia (MSZP) pedig a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságát – a Bajcsy-Zsilinszky, a Jahn Ferenc Dél-pesti, az Uzsoki, a Szent István-Szent László, valamint a Heim Pál Gyermekkórház átadásának lebonyolítását végzi.
Lázár János nem vette félvállról a rezidenseket
2012.01.31 11:00
A tervezettnél hosszabban, másfél órán keresztül tárgyalt Lázár János a rezidensszövetség képviselőivel. A Fidesz frakcióvezetője a tájékoztatás alapján elismerte: a humánerőforrás krízis az egészségügy legnagyobb veszélyforrása, a rezidensek javaslatait, kéréseit komolyan kell venni. Az orvosok felmondása miatt korábban rendkívüli állapot bevezetésén gondolkodó szlovák kormányt az Európai Orvosszövetség figyelmeztette: az unióban nem lehet ilyen módszereket alkalmazni.
50 milliárdot hozhat a kórház-átalakítás
2012.01.31 11:00
A korábbi terveknél kisebb gazdasági növekedés miatt fel kell gyorsítani a gyógyító intézményrendszer kapacitásainak átalakítását, az olcsóbb alapellátásba kell irányítani a betegellátást – jelentette ki Bodrogi József, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszteri biztosa.
Magyar orvosokat hívna be Radicová
2012.01.31 11:00
Levélben kért segítséget, illetve orvosokat tegnap Szócska Miklóstól a szlovák egészségügyi tárca vezetője.
Pótlékmegvonástól tart Cser Ágnes
2012.01.31 11:00
Csak szóbeli ígéreteink vannak arra, hogy nem lesz nettó keresetcsökkenés.
Az állam fizet egy kötelező továbbképzést
2012.01.31 10:59
Januártól lényegi változások lesznek az egészségügyi dolgozók továbbképzési rendszerében.
2012 januárjától az egészségügyi dolgozók továbbképzési rendszerében számos új, lényegi változás lesz, amelyek leginkább az egészségügyi szakdolgozókat érintik majd. Az ezzel kapcsolatos rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Orbánnal is konzultálnának a rezidensek
2012.01.31 10:59
A Fidesz-frakció készen áll arra, hogy segítséget nyújtson a törvényhozásban Szócska Miklósnak.
A Fidesz-frakció készen áll arra, hogy segítséget nyújtson a törvényhozásban Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak a pénzügyi lehetőségek megtalálásban az egészségügyi bérek rendezéséhez - mondta Lázár János frakcióvezető a Magyar Rezidens Szövetség elnökével folytatott tárgyalás után kedden.
A kezdő bérből éhen halni sem lehet
2012.01.31 10:59
A MOK elnöke szerint mintegy 200 milliárd forintos támogatás kellene az egészségügynek.
A kórházak ötöde nagyon kockázatos besorolású
2012.01.31 10:59
Katalizátorszerepet kíván vállalni az intézményi adósságrendezésben a Kórházszövetség.
A hazai kórházak egyötöde nagyon kockázatos helyzetben van, ezekben az intézményekben akár hetekben számolva összeomolhat az ellátás a gyógyszer- és eszközhiány vagy/és a gáz-, áramszolgáltatás megszüntetése miatt, derült ki Rácz Jenő lapunknak adott tájékoztatásából. A Magyar Kórházszövetség elnökétől azt is tudjuk, hogy szóban már tájékoztatták a szakállamtitkárságot, most készül a helyzetet vázoló, Szócska Miklós államtitkárnak szóló levelük, miután a nagybeszállítók közül ketten írásban jelezték, hogy csak készpénzért, sőt: a tőketartozás törlesztése árán hajlandóak szállítani, egy harmadik beszállító pedig szóban jelzett hasonló szándékot. Mint ismeretes, júliusban már írtak egy hasonló tartalmú levelet az államtitkárnak, ám azóta szemmel láthatóan súlyosbodott a helyzet.
Élesednek a felmondások januárban
2012.01.31 10:59
Érdekes, hogy épp az akciójuk végéhez közeledve került elő a több évvel ezelőtti történet.
Tarlós: öt központi kórház kellene Budapesten
2012.01.31 10:59
A betegek életesélyei nem attól függnek, hogy adott esetben hány kórház van a városban.
Budapestnek öt központi kórházra volna szüksége, ennek bázisa többnyire adott - mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn, miután látogatást tett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Központi Mentőállomásán. A városvezető szerint igazolt az a kormányzati döntés, hogy a kórházakat központi felügyelet alá veszik, meggyőződött arról, hogy a betegellátás minősége és a betegek életesélyei nem attól függnek, hogy adott esetben hány kórház van a városban, hanem hogy ezek milyen felszereltségűek.
Papp Magor: közeleg itthon az orvosi felmondások aktiválása
2012.01.31 10:59
A Magyar Rezidens Szövetség tisztában van az ország gazdasági helyzetével, ám ha Magyarországon továbbra sem veszik elég komolyan az egészségügyi dolgozók felmondási akcióját, itthon is könnyen odáig fajulhat a helyzet, mint Szlovákiában, mert a kollégák egyre elkeseredettebbek - mondta Papp Magor, a szervezet elnöke.
Marad a kórház Kiskunhalason
2012.01.31 10:59
Előkészítés alatt áll egy országos, „letisztított" várólista összeállítása.
Jövőre döntenek az öt kórház sorsáról
2012.01.31 10:59
Jövő év március végéig megszületnek a döntések arról, hogy Bács-Kiskun megye öt kórháza milyen feladatmegosztásban működik tovább – közölte Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára pénteken Kiskunhalason.
Nem lesz általános emelés az egészségügyben
2012.01.31 10:59
Az ösztöndíj az orvoskar mindössze 2 százalékának javítja átmenetileg a jövedelmét.
Kórházak államosítása: az MSZP megakadályozná
2012.01.31 10:59
Az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP az egészségügyi ingatlanok államosítása miatt.
Van pénz az adósságra
2012.01.31 10:59
Az Egészségbiztosítási Alap szufficitjéből megkezdhető a kórházi adósság konszolidálása, és juthat pénz a drámai orvoselvándorlás megállítására. A gyógyítók és az ágazat háttéripara tegnap valóságtérképet készített, amelyet eljuttatnak az ágazat irányítóinak.
Korszerű CT-berendezés Hódmezővásárhelyen
2012.01.31 10:59
Kisebb sugárterheléssel és hatékonyabban dolgozik az új Siemens berendezés.
A várólisták jelentősen rövidülnek
2012.01.31 10:59
Ha 2011 nehéz év volt, akkor 2012 izgalmas lesz - közölte dr. Kollár Lajos.
Éger: Totális a bizonytalanság a betegellátásban
2012.01.31 10:58
Ha a kormány nem változtat egészségpolitikáján, akkor egy fontos nemzetpolitikai kérdésben tart fenn súlyos mulasztást – mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke az ATV Start című műsorában.
Lassan a kórházaknak sem lesz hitelük
2012.01.31 10:58
Csongrád megye - Fogy a türelem az egészségügyben már a beszállítói oldalon is: a tartozások további görgetésének megakadályozása érdekében egyre több cég köti szigorú feltételekhez a kórházak ellátását gyógyszerrel, műszerekkel.
A GYEMSZI tárgyalódelegációja funkcióváltó tervekkel érkezett, de...
2012.01.31 10:58
Intenzív osztályra került 2010-re a kalocsai kórház, de 2011-re sikerült megmenteni – vezette fel Török Ferenc, Kalocsa polgármestere a tényt, miszerint a jövőben is aktív kórház marad a kalocsai.
Uzsoki ügy: megszólalt a kórház is
2012.01.31 10:58
A sértett személyek rágalmain nyugvó intézményellenes szándék tisztázódni fog. (összeállítás)
Új vezérigazgató a TEVA Gyógyszergyár élén
2012.01.31 10:58
Kaszás Mihály veszi át a stafétabotot a nyugdíjba vonuló Hegedűs Lajostól.
Szócska: közhiteles és értékelt törzsadatok kellenek
2012.01.31 10:58
A megújuló informatikai rendszerek üzembiztonsága ne a kiszervezett megoldásokon múljon.
Akár hetven beteget is megölhettek az Uzsoki utcai kórházban
2012.01.31 10:58
A fővárosi rendőrség megerősítette lapunk tegnapi értesülését: emberölés miatt indítottak nyomozást a fővárosi Uzsoki utcai kórházban történt gyanús halálesetek miatt.
Állami kórháznak is fizet a megye
2012.01.31 10:58
A megye az államosítás ellenére finanszírozza a szükséges pályázati önrészeket.
Háromszázmilliárdot mozgósítanak az újjáépítésre
2012.01.31 10:58
Jövőre mintegy háromszázmilliárdos forrást mozgósítanának arra, hogy újjáépítsék az egészségügyi intézmények nagy részét, míg az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javítására összességében negyvenmilliárdos kerettel számolnak.
Sportkórház: hétmilliárd kell
2012.01.31 10:58
Hétmilliárd forintra lenne szüksége a Sportkórháznak, hogy a tizenegy éve hatvan százalékos készültségi szinten álló új épületébe költözhessen – mondta dr. Soós Ágnes, az olimpiai bizottság kiemelt partnerének számító intézmény főigazgatója.
Szócska: jövőre 300 milliárdot fordítanának az ellátás fejlesztésére
2012.01.31 10:58
Jövőre mintegy 300 milliárdos forrást mozgósítanának arra, hogy újjáépítsék az egészségügyi intézmények nagy részét, míg a dolgozók anyagi helyzetének javítására összességében 40 milliárdos kerettel számolnak – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában.
Bővült a Korányi Projekt
2012.01.31 10:58
A bővített Korányi projekt keretében egy poliklinikai háttérrel rendelkező dél-pesti sürgősségi centrum jön létre a Semmelweis Egyetem, a Péterfy Sándor Utcai Kórház Baleseti Központ (volt Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet) és az Országos Idegtudományi Intézet együttműködésével.
Épül a délpesti sürgősségi betegellátó központ
2012.01.31 10:57
Az egészségügy átalakítását szolgáló Semmelweis Tervnek megfelelően valósul meg a fővárosban az Új Széchenyi Terv egyik kiemelkedő egészségügyi fejlesztése, a 8,1 milliárd forintos beruházással készülő Korányi Projekt.
Gyógyszert készpénzért kap a kórház
2012.01.31 10:57
A jövőben csak készpénzért adna gyógyszert a kórházaknak két nagy forgalmazó.
A jövőben csak készpénzért adna gyógyszert a kórházaknak két olyan forgalmazó, amely szinte valamennyi hazai intézménynek szállít. Mindezt levélben jelezték a Magyar Kórházszövetségnek - nyilatkozta a Népszabadságnak Rácz Jenő, a szervezet elnöke. Az egyik cég szinte a teljes gyógyszerpalettát, a másik az infúziókat biztosítja a napi gyógyításhoz. A kiszállított infúziók árának már a negyven százalékával tartósan tartoznak az intézmények, a gyártó pedig lassan képtelenné válik a további folyamatos ellátás biztosítására.
Egészségfórum készítette elő az egészségnapot
2012.01.31 10:57
Csütörtökön számos szűrővizsgálaton, kockázatfelmérésen, tanácsadáson vehetnek részt a helyiek.
Eva, államosítás: döntött a Parlament
2012.01.31 10:57
Növekszik az eva kulcsa, állami kézbe kerülnek a megyei önkormányzati intézmények.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adószabályokat. A változtatások értelmében a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelkedik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsa, a munkaadó által fizetendő tb-járulék pedig 27 százalékos, szociális hozzájárulási adóvá változik. A parlament 232 igen szavazattal, 78 nem ellenében fogadta el a kormány előterjesztését. A Jobbik a záróvita során a zárószavazás elhalasztását kérte a több mint száz, a szavazás napján benyújtott módosító javaslat miatt. Ezt az MSZP és az LMP is támogatta, utóbbi párt az ügyrendi javaslat leszavazása után kivonult az ülésteremből.
Hamar túlestek a módosító javaslatokon
2012.01.31 10:57
Új, önálló törvényt alkotnak jövőre az egészségügyi tevékenység speciális szabályozására.
Röpke másfél óra alatt „fenekére vertek" az egészségügyi salátatörvényhez benyújtott mintegy százhetven módosító indítványnak. Mindez Heintz Tamás javaslatának volt köszönhető: a fideszes honatya felvetésére „csomagban" vették számba a javaslatokat, nem darabonként, ahogy korábban szokás volt. Így nem volt macerea közel száz, a szaktárca által támogatott javaslat elfogadásával, időt csak az államtitkárság által nem támogatott módosítók megvitatására fordítottak. Azonban elég viccesen alakult a helyzet, ugyanis Páva Hanna helyettes államtitkárra esett az a hálátlan feladata, hogy a támogatott ajánlások számát – kérésre lassan! – felolvassa, így már-már agóniába fulladt a munka.
Újabb egyetemekkel működik együtt a főváros
2012.01.31 10:57
A főváros nagymértékben számít az intézmények szellemi kapacitására.
Együttműködési megállapodást írt alá hétfőn Tarlós István főpolgármester a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, a Semmelweis Egyetemmel és a Budapesti Corvinus Egyetemmel. A főpolgármester beszédében érthetetlennek nevezte, hogy az előző városvezetés nem kereste meg soha a Budapesten működő egyetemeket. Mint mondta, mulasztásnak tartja, ha a főváros nem használja ki a rendelkezésre álló kutatási eredményeket, döntéseiben nem támaszkodik az egyetemek tudására.
Nincs orvos Vasban, pedig még a jobb helyek között van
2012.01.31 10:57
Egyre több az üresen álló, betöltetlen háziorvosi praxis Vas megyében. Az alapellátásban dolgozó orvosok átlagéletkora 55-60 év között van, sokan abbahagynák a praktizálást, de nem tudják eladni a praxisukat, mivel nem kell senkinek.
Orvos a tűréshatáron: 2300 felmondólevél
2012.01.31 10:57
Körülbelül 2300 orvos adta eddig ügyvédi letétbe felmondólevelét, a gyógyítók kilépnek az egészségügyből, ha januárig nem történik semmi bérük rendezéséért.
Nem váltott ki osztatlan elismerést az Orvostechnikai Szövetség felajánlása
2012.01.31 10:57
Meglepő ajánlattal állt elő a minap az Orvostechnikai Szövetség (OSZ), amelynek tagjai ideiglenesen hajlandók lennének lemondani a kórházak tőketartozásának 10 százalékáról és a késedelmi kamatról.
Dönthetnek a megyei intézmények államosításáról
2012.01.31 10:57
A jövő évi adótörvényekről, az igazságszolgáltatási reformról, valamint a megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn. A parlament a jövő héten folytatja a köznevelési és az új önkormányzati törvény tárgyalását, és napirendjére veszi a szakképzési rendszer átalakítását.
Tradíció és megújulás
2012.01.31 10:57
Október 20-án ünnepélyes keretek között avatták fel a Kaposi Mór Oktató Kórház új épületét és sürgősségi fejlesztését. Prof. Dr. Repa Imrét, az intézmény főigazgatóját a fejlesztés stratégiai hátteréről kérdeztük.
Egészséghétre készülnek a gyulaiak
2012.01.31 10:56
Hétfőtől péntekig, egy héten át minden az egészségről, a betegségek megelőzéséről szól Gyulán.
Új járóbeteg-szakellátó központ Csurgón
2012.01.31 10:56
Jelentős mértékben javul a térség lakóinak egészségügyi ellátása.
"Hálapénzt elfogadunk!" - legalizálná a parát a kormány
2012.01.31 10:56
Újra napirenden a hálapénz kérdése. A Nemzetgazdasági Minisztérium azzal a javaslattal állt elő, hogy csak abban az esetben fogadható el a hálapénz, ha a munkáltató engedélyezi.
Hamarosan elkészül a sürgősségi a Veszprém Megyi Kórházban
2012.01.31 10:56
A közel 500 millió forintos integrált sürgősségi betegellátó rendszer kivitelezése a végéhez közeledik – számoltak be a fejlesztésről a kórház vezetői csütörtökön.
Szócska akár egyenként győzi meg a polgármestereket
2012.01.31 10:56
Az egészségügy jelenlegi helyzete tarthatatlan a továbbiakban – ebben egyetértettek a Világgazdaság XXIII. egészségügyi szakkonferenciáján felszólalók. A kormányoldal képviselői szerint a jelenlegi struktúrában nem várható új források bevonása.
A hála, a pénz és a felelősség
2012.01.31 10:56
Időről időre felmerül a hálapénz kérdése.
Szokatlan ajánlat az orvostechnikai szövetségtől
2012.01.31 10:56
Az év végéig fizessék ki a november végéig lejáró tartozásaik kilencven százalékát.
Repülőtér a kórház tetején
2012.01.31 10:56
Elkészült a győri kórház új helikopter-leszállóhelye, hamarosan használatba vehetik.
Szakdolgozók: egyenrangúságot az orvosokkal!
2012.01.31 10:56
Kamara: a szakdolgozók ugyanolyan fontos szereplői az egészségügynek, mint az orvosok.
Dr. Kopp Mária: Kell az összetartozás élménye!
2012.01.31 10:56
Bár sok igazság van abban, hogy az orvosok, ápolók kiégettek és rossz az egészségi állapotuk, de többségük ma is ugyanezt a hivatást választaná, mert a nehézségek ellenére fontosnak és szépnek tartja munkáját – mondja prof. dr. Kopp Mária. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese a közelgő öregdiák találkozó kapcsán készített felmérést az egyetemen végzettek körében az Alumni Irodával közösen.
Hiányszakmákból pályázhatnak majd ösztöndíjra
2012.01.31 10:56
Szócska: a hamburgeradóból legalább 2,4 milliárd forint befolyik és pótlékra megy.
E-recepttel készül a saláta
2012.01.31 10:55
Ez alkalommal a háziorvosi ellátást érintő terveket tekintjük át. A változások mellett a folytonosságot képviseli, hogy a háziorvosi ellátás - ellentétben az állami ernyő alá kerülő kórházakkal - helyi, önkormányzati hatáskörben marad.
A kormány legalizálja a hálapénzt
2012.01.31 10:55
Mit tesz a kormány azon orvosok és szakdolgozók érdekében, akik nem jutnak hálapénzhez? A hálapénz legalizálására adna lehetőséget az új munka törvénykönyve a Demokratikus Koalíció szerint.
Szepesi András jegyzete – 2011 november
2012.01.31 10:55
Dr. Szepesi András novemberi jegyzete az egészségügy átalakításáról, a kórházak államosításáról.
Tudományos napok fiatal nőorvosok számára Orosházán
2012.01.31 10:55
A Fiatal Nőorvosok Társaságának őszi tudományos kongresszusa kezdődött Gyopáros-fürdőn.
Oltással az egészségért
2012.01.31 10:54
Dr. Kovács József, a Szent Borbála Kórház főigazgatója is megkapta az influenza elleni védőoltást csütörtökön.
Maradnak a betegek a halasi kórházban
2012.01.31 10:54
A halasi képviselőtestület újra elutasította kórháza ellátási területének módosítását.
Betegregiszter: akár jól is elsülhet
2012.01.31 10:54
Az orvosok, finanszírozók, sőt a gyógyszergyártók számára is hasznos információkat adhat.
Szócska: nem egyéjszakás kaland az átalakítás
2012.01.31 10:54
Rácz Jenő szerint már megyei kórházakban hiány mutatkozik sebészekből, nőgyógyászokból.
Már csak hetek vannak hátra az orvosok távozásáig
2012.01.31 10:54
Az orvosszakszervezet által szervezett sztrájk miatt december elsejétől néhány helyen az egészségügyi ellátás színvonalának csökkenésére lehet számítani. Ez az ára annak, hogy az orvosszakszervezet képtelen a megegyezésre – közölte a szlovák egészségügyi miniszter.
Szócska: Jövőre legalább 40 milliárd jut béremelésekre
2012.01.31 10:53
A népegészségügyi termékadóból befolyó hárommilliárd forintot még idén megkapják az egészségügy első vonalában dolgozók bérpótlékként – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Szócska Miklós közölte: ha minden a tervek szerint alakul, jövőre nagyjából 40 milliárd forint jut béremelésre az egészségügyben. A népegészségügyi termékadóból idén három milliárd, jövőre pedig 15 milliárd forintos bevételt vár a kormány, aminek a jelentős részét az egészségügyben dolgozók pótlékainak emelésére kívánnak fordítani – közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Szócska Miklós.
Hálapénzt a kórháznak?
2012.01.31 10:53
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke szerint a hálapénzt nem egy-egy orvosnak, hanem a kórháznak kellene fizetni. Csiba Gábor úgy véli, intézményenként kellene általános felhatalmazást adni, így lennének olyan kórházak, ahol elfogadják a paraszolvenciát, és lennének olyanok, ahol nem.
Szócska: ennél kevesebb orvos már nem lehet
2012.01.31 10:53
Az egészségügyi intézményrendszer elveivel mindenki egyetértett, akivel egyeztettek - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, aki arról is beszélt, hogy már nem lehet tovább csökkenteni az orvosok számát.
Vita az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
2012.01.31 10:53
A többi közt az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával ért véget az Országgyűlés ülése szerdán este.
A minisztérium elismerte: "saláta" lesz az új törvény
2012.01.31 10:53
Sokat elárul az egészségügyi tárgyú törvények átalakításáról, hogy a javaslat internetes változatának még a minisztérium is a hangzatos "eü.saláta_honlapra_10.20." nevet adta - mutatott rá a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elemzése.
Praxisváltás, kölcsönnel
2012.01.31 10:53
Fontos lépés a praxisalap, de nem elegendő a megoldáshoz.
Zavartalan az onkológiai betegellátás
2012.01.31 10:53
Az új betegeknél mérlegelhető, hogy a szigorú protokollt követve alternatív gyógyszert alkalmaznak.
Indul a szakrendelés az új központban
2012.01.31 10:53
Hivatalosan is átadták a tokaji Dombi Sámuel Kistérségi Egészségközpontot.
Gyógyszerhiány: Tiszta Amerika
2012.01.31 10:53
Magyarország is elindult az amerikai jellegű hiánygazdálkodás felé vezető úton.
Magyar cég találmánya Düsseldorfban
2012.01.31 10:53
Könnyebbé válik a véralvadásszint érték ellenőrzése, akár a háziorvosi rendelőben.
Rövidült a kardiológiai várólista
2012.01.31 10:53
A kardiológiai ultrahang területén csökkenti elsősorban a várakozási időt a kalocsai kórház.
Eldőlt, megmarad a makói kórház
2012.01.31 10:53
Nem szűnik meg, csak átalakul a makói kórház, egyelőre a szülészet sorsa kérdéses.
Megédesített válság
2012.01.31 10:52
Egy nagy budapesti kórház belgyógyászatán fekvő beteg küldte a Népszava szerkesztőségébe az étkezéshez kapott édességet. A Válság szeletet egy makói cég, a Galla Sweet gyártja, és "Édesítse meg a válságos időket!" szlogennel ajánlja.
Szöget vernek a koporsóba a távozó orvosok?
2012.01.31 10:52
Harcos érdekvédők, kreatív megmozdulások hívják fel a figyelmet napról napra a valóban aggasztó helyzetre. A „bérharc” természetesen nem ma kezdődött.
Szóban ígért csak Szócska Miklós
2012.01.31 10:52
A csurgóiak reménykednek, hogy továbbra sem kell Somogyba járniuk ellátásért.
Egészséges Vásárhely
2012.01.31 10:52
Dr. Kallai Árpáddal, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház főigazgatójával augusztusi „Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje” kitüntetése kapcsán beszélgettünk.
TASZ: már a ''saláta'' is gond, hát még a határidők!
2012.01.31 10:52
Veszélyezteti a jogbiztonságot az összevont egészségügyi törvénymódosítási csomag.
Egészségügy: haldoklik a nagybeteg?
2012.01.31 10:52
A magyar egészségügy leginkább egy földrengés sújtotta épületre emlékeztet. Kétesélyes, hogy megfelelő ellátáshoz jut-e a sürgős segítségre szoruló beteg – véli a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
Ha nincs több pénz, szűkíteni kell az egészségügyi ellátást
2012.01.31 10:52
Nem csak a struktúrához kell hozzányúlni, hanem a szolgáltatási csomagot is át kell tekinteni, esetenként szűkíteni kell, és az eljárásrendeket is ahhoz kellene igazítani, amire lehetőség van – mondja a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Csapdák a betegéletúton
2012.01.31 10:52
Mit csináljon az, akinek a nevén méregdrága orvosi segédeszközök, kezelések futnak, de ezeket soha nem vette igénybe? – tette fel a kérdést a Magyar Rádió Napközben című műsora.
Rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés
2012.01.31 10:52
A Budapesti Egészségügyi Központ Zrt. átnevezéséről és alaptőke-csökkentéséről döntenek.
És az egészségügyi dolgozók egészsége?
2012.01.31 10:51
Az emberek nem tudják, hogyan éljenek egészségesen, ezért oktatni kell az egészséges élethez szükséges teendőket.
Kórházi döntések a váró hangulatára alapozva
2012.01.31 10:51
Siófok - Nem csak a kaposvári, a siófoki kórház is „kívánatos ara” lesz, mire az állam „jön és átveszi”. Varga Ferenc főigazgató még befejezné a most induló közel négymilliárd forintos fejlesztést, azután viszont már élvezné a nyugdíjas éveket.
Már látszanak a reform körvonalai
2012.01.31 10:51
Eddig sokat beszéltek róla, mégsem látta senki a nyomait. Most mindenki érzékeli az előjeleit: megkezdődött az egészségügyi reform végrehajtása. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász kissé aggódva figyeli a fejleményeket.
Összeomlás előtt a gyermekegészségügy
2012.01.31 10:51
Bár nem új keletű jelenség, hogy kórházainkban, gyermek-szakorvosi körzetekben nincs elegendő szakorvos – még a csökkenő gyermeklétszám miatt csökkenő szükségletek ellenére sem! –, ám az utóbbi időben az ezzel kapcsolatos gondok felerősödtek.
Kihúzzák a készlettel a kórházak a gyógyszerhiányt
2012.01.31 10:51
A Teva a most hiányzó onkológiai szer teljes hazai szükségletét legyártja majd.
Szárazon tartják a puskaport Makón
2012.01.31 10:50
A makói kórház is azon 17 között van, amelynek a helyzete az egészségügy átszervezése miatt bizonytalanná vált.
Egyeztetés a vagyonátadásról
2012.01.31 10:50
A képviselők tegnap nem szavaztak a megyei önkormányzatok konszolidációjáról.
Cigitilalom a kórházban is
2012.01.31 10:50
Január elsejétől a kórházak és az iskolák egész területén (az udvaron is) tilos lesz dohányozni.
Kétpólusú egészségügyi ellátás Bács-Kiskunban?
2012.01.31 10:50
Előzetes információk alapján a Bajai Szent Rókus Kórházat 2012. közepén veszi át az állam.
A szabályok megszegésére sem marad ember
2012.01.31 10:50
A működés megőrzése érdekében alapvető szabályokat kell tisztázni, azt például, hogy mennyi munka várható el az orvostól.
Tulajdonosváltás: milyen gazda lesz az állam?
2012.01.31 10:50
Az önkormányzati egészségügyi intézmények államosításának megítélését lehet érzelemmel, lobbiérdekekkel vagy politikai meggyőződéssel súlyozni, ám abban a legtöbben egyetértenek: a központosítás jó eszköz lehet a rendrakásra. Ahogyan persze a káoszteremtésre is, ha tapasztalat híján nem lesz elég kompetens és rugalmas az irányítás, s „vezetetlenek” maradnak az átvett intézmények.
Az egészségügy lebutítása
2012.01.31 10:50
Egyáltalán nem működőképes az egészségügy. Semmi sem indokolja a megszegett választási ígéreteket, a brutális forráskivonást. A kormány valójában ezt próbálja leplezni az államosítási akcióval, amelyet úgy állít be, mintha erősíthetné az ellátás biztonságát – vallja a 168 órának adott interjúban Kökény Mihály. Forradalom az alapellátásban – így összegezte Szócska Miklós államtitkár a kormány legutóbbi egészségügyi tárgyú döntéseit. Praxiskezelő központot hoznak létre, és a gyógyszerfelhasználásban érvényesítik az „egyéni felelősség elvét”: eddig meg nem nevezett kedvezményt kap, aki együttműködik orvosával. Az egészségügy (fülke)forradalmi átalakításáról Barát József kérdezte Kökény Mihály volt egészségügyi minisztert, az Egészségügyi Világszervezet szakértőjét, a WHO végrehajtó bizottságának idén leköszönt elnökét.
Új elnök az onkológus társaság élén
2012.01.31 10:50
A Magyar Onkológus Társaság (MOT) novemberi kongresszusán dr. Gődény Mária, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) Radiológiai Diagnosztikai Osztályának vezetője vette át a társaság soros elnöki tisztségét. A professzorasszonyt többek között az onko-radiodiagnosztika fejlődési lehetőségeiről és arról kérdeztük, mik a tervei a MOT-elnökség két éve alatt.
Megújul Miskolcon a koraszülötteket ellátó centrum
2012.01.31 10:50
Négyszázmillió forintból újul meg Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó centruma – jelentette be Csiba Gábor, az intézmény főigazgató-főorvosa.
Felelős-kereső játszma a kórházakban
2012.01.31 10:50
Szócska Miklós nem tesz felelőtlen ígéretet az egészségügyi dolgozók béremelésére, tehát már elismeri, hogy jövőre sem teljesül a Fidesz egyik legnagyobb választási ígérete.
Kórházi kényszerátalakítások
2012.01.31 10:50
Nem tudni, még az önkormányzati vagy már a kincstári számlára érkezik-e a kórházak novemberre és decemberre járó finanszírozása.
Szócska Miklós: A pénz oda megy, ahol a beteg megkapja ez ellátást
2012.01.31 10:50
Az egészségügyi államtitkár szerint felelőtlenség lenne béremelést ígérni, de a rendszert úgy alakítják át, hogy az intézmények érdekeltek legyenek a betegek olcsó és megfelelő ellátásában. A Népszabadságnak adott interjúban Szócska Miklós azt mondta, menedzsment típusú intézményfelügyeletet szeretnének.
Szócska Miklós szerint az egészségügy átszervezésének feladata túlmutat az önkormányzati tulajdonos lehetőségein, ezért van szükség az állam szerepvállalására. Decemberig intézményekre lebontva végigbeszélik a kapacitásokat, a feladatmegosztást és bár felelőtlenségnek tartaná, ha béremelést ígérne, a Népszabadságnak úgy fogalmazott: a rendszert úgy alakítják, hogy az intézmények érdekeltek legyenek a betegek olcsó és megfelelő ellátásában. "A pénz oda megy, ahol a beteg megkapja az ellátást" - mondta az államtitkár.
Nem cél a keresetek csökkenése
2012.01.31 10:49
A szaktárca egyeztetésre hívta az Egészségügyi és Szociális Érdekegyeztető Tanács tagjait.
A csütörtöki ülésen a munkavállalói, a munkaadói, a kormányoldal, valamint az állandó meghívottak, a szakmai szervezetek jelenlétében vitatta meg a munka törvénykönyve és a 2012-es költségvetés tervezetét - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Béremelést nem ígérhetek
2012.01.31 10:49
Decemberig intézményekre lebontva végigbeszélik a kapacitásokat, a feladatmegosztást.
Az egészségügyi államtitkár szerint az egészségügy átszervezésének feladata túlmutat az önkormányzati tulajdonos lehetőségein, ezért kell államosítani. Szócska Miklós a vele készült interjúban elmondta, az intézményekkel március végéig a megállapodásig, április végéig a szerződéskötésig el kell jutniuk.
Az egészségügy kincsei - újra meghirdetik
2012.01.31 10:45
Minden alkotó és zenei-prózai tehetségét megmutatni vágyó egészségügyi dolgozót várnak.
Az egészségüggyel is a gazdasági növekedést ösztönözné az EU
2012.01.31 10:45
A gazdasági növekedés ösztönzését tartja szem előtt az Európai Bizottság a 2013 utáni időszakra vonatkozó egészségügyi és fogyasztóvédelmi keretprogramjaival, amelynek részleteit Brüsszelben szerdán ismertette a témákban illetékes bizottsági tag, John Dalli.
Ijesztő az orvoshiány a fővárosban
2012.01.31 10:45
A felhívások nagy rész az egészségügy területére keres alkalmazottakat.
FAKOOSZ-vélemény a praxisjog változásáról
2012.01.31 10:45
A tulajdonjognak számító praxisjog kisajátításával lenne egyenlő az önkormányzati vétójog.
Több helyen zavartalan az onkológiai ellátás
2012.01.31 10:45
Kaposváron és Békés megyében sincs gond a rákos betegek kemoterápiájával.
Aktív marad a berényi kórház
2012.01.31 10:45
Úgy tudják, a kórházban továbbra is megmarad a négy alapszakma.
Százötven paragrafus az egészségügyi salátában
2012.01.31 10:45
Papírforma szerinti szavazási eredménnyel, több mint háromórás vita után az egészségügyi bizottság többségi (fideszes-kdnp-s) igennel általános vitára alkalmasnak tartotta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kovács Tibor (MSZP) úgy vélte, hogy a bizottság nem kap megfelelő tájékoztatást az egészségügy átalakítására vonatkozóan, ráadásul a salátatörvényt szombaton este terjesztette be a kormány a parlament elé a törvénygyártási dömpingben, nem hagyva elég időt a szakmai vitára. Így is látszik, hogy a törvénytervezet nem ad választ az egészségügy égető kérdéseire, mint például a humánerőforrás helyzete, a finanszírozás kérdésköre.
Megszüntette lejárt adósságát az egyetem
2012.01.31 10:45
A klinikai központ egy milliárdos hiánya év végére szintén ledolgozható.
Többet kell várni a PET-re
2012.01.31 10:45
Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják: bizonyos szempontból bonyolultabb lett az eljárás.
Egészségügyi szóvivők - Megkezdődött az első egyetemi képzés
2012.01.31 10:45
Egészségügyi szóvivők - Megkezdődött az első egyetemi képzés
Szóvivői
és kommunikációs, egyetemi szintű képzés indult, Magyarországon
elsőként az egészségügy területén, 2011 őszétől. A képzéssel olyan
gyakorlati szakembereket készítenek fel az intézményi, szervezeti
kommunikációra, akik képesek lesznek a korszerű technikai eszközök
közvetítésével a kommunikációt magas szinten végezni.
Sereghajtók lettünk az állami egészségügyi kiadások terén
2012.01.31 10:44
Noha az OECD régiós összehasonlításában sereghajtók lettünk a GDP arányos állami egészségügyi kiadások terén, a magyar egészségügy nem lett olcsóbb. Habár érdemi fejlesztésekre és ágazati reformra nem állnak rendelkezésre a kellő források, mégis egyre többet költünk az egészségügyi rendszer működtetésére. A kiadások egy része viszont az adatok és kórlapok digitalizációjával, ezáltal a redundáns vizsgálatok jelentős csökkentésével megspórolható lenne.
Több mint 200 milliós adóssággal küzd a kórház
2012.01.31 10:44
A kórház működését napi szinten fenyegeti a gáz- és villamosenergia-szolgáltatás kikapcsolása.
Kórházátadás: módosították az alkotmányt
2012.01.31 10:44
Az Országgyűlés hétfőn módosította az alkotmányt az ingyenes vagyonátadás miatt.
Háromezer magyar orvos távozhat
2012.01.31 10:44
A betegek egyre gyakrabban az orvoson töltik ki egyébként jogos indulataikat.
A kórházigazgató kezébe kerülhet a döntés
2012.01.31 10:44
Az egészségügyért felelős államtitkárságot igencsak meglepte a hálapénzre vonatkozó javaslat.
Új járóbeteg-szakellátás a kardiológia és stroke rehabilitációban
2012.01.31 10:44
Január elsejével a kardiológiai és a stroke-rehabilitációban új, a járóbeteg-szakellátás körében végezhető nappali ellátásokat vezet be a kormány - az erről szóló rendeletről az egészségügyi államtitkárság szerdán tájékoztatta az MTI-t.
Átlátható rendszer kell!
2012.01.31 10:44
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint helyes az egészségügyi államtitkárság törekvése az átláthatóság felé, ám Éger István szerint a hálapénz-rendszer nem szüntethető meg azzal, hogy a betegek központilag szervezett formában fizethetnek bizonyos egészségügyi szolgáltatásokért. Meg kell tenni mindent, ami átláthatóvá teszi a rendszert – mondta az InfoRádiónak az egészségügyi államtitkárság törekvéseiről a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István szerint helyes törekvés, hogy rendet kívánnak tenni, de attól óva intene, hogy bárki azt gondolja, megszüntethető a hálapénz rendszere azáltal, hogy a betegek központilag szervezett formában fizethetnek bizonyos egészségügyi szolgáltatásokért. Mindez nem képez akkora bevételt, ami kisegítheti az ágazatot és az intézményt a forráshiányból – tette hozzá.
Lázár Jánoshoz fordulnak segítségért a rezidensek
2012.01.31 10:44
A Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg.
Parlament előtt az új egészségügyi salátatörvény
2012.01.31 10:44
Jön az egészségügyi térségi rendszer és a beteg-együttműködéshez kötődő gyógyszer-támogatás.
Átalakul az egészségügy igazgatása
2012.01.31 10:44
Nyitott kérdés viszont az általános betegjogok képviselete, az, hová fordulhat az állampolgár.
MSZP: romlanak a betegek gyógyulási esélyei
2012.01.31 10:44
Az MSZP szerint romlanak a betegek gyógyulási esélyei, mert a kormányzat forrásokat von ki az egészségügyből.
MOTESZ: az egészségügy minden formában működtethető
2012.01.31 10:44
Az orvostársaságok szerint a politika felelőssége az ellátási modell megválasztása.
Sürgősségi ellátás: nekik nyolc
2012.01.31 10:43
Sajátos földrajzórán vehetett részt a vidéki kórházak menedzsmentje a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárának hétvégi tájékoztatóján. Az eredetileg október 13-ára tervezett rendezvényt, amely kifejezetten a vidéki kórházak menedzsmentjének szólt volna Budapesten, az államtitkárság egy nappal előtte lemondta, majd új időpontként október 28-át jelölte meg. Így kedves állami gesztusként egy négynapos ünnep kezdeti időpontjára rántották össze a vidéki intézményvezetőket a fővárosban.
Vonzóbb lehet a háziorvoslás
2012.01.31 10:43
Ismét felértékelődhet a háziorvosi szakma, ha a kétmilliárd forint induló tőkével létrehozandó praxiskezelő központ kamatmentes hitelt ad a praxisvásárlásra, emellett szabályozza a szükséges és a tb által finanszírozható háziorvosi szolgáltatások körét – írta pénteki számában a Világgazdaság.
Megújul a háziorvosi praxisjog
2012.01.31 10:43
Megújul a háziorvosi praxisjog és 2012-ben bevezetik az e-receptet a kormány szerdai döntései alapján - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón.
Egynapos sebészet a Bicskei Egészségügyi Központban
2012.01.31 10:43
Kis kockázatú sebészeti műtéteket végeznek a felújított központban.
Tengeri levegő segíti a gyógyulást Marcaliban
2012.01.31 10:43
Négyszáz sótégla került a marcali kórház gyermekosztályán újonnan kialakított sószobájába.
Miniszteri dicséret a rendelőintézetnek
2012.01.31 10:43
A szakmában dolgozók úgy értékelik, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobban végezzük a munkánkat.
Baba-mama barát szülészet a fővárosban
2012.01.31 10:43
A Szent Istvánban az utóbbi években 3000 feletti szülésről számolnak be a statisztikák.
Államosítás: a gyakorlatban derül ki minden
2012.01.31 10:43
Az államtitkár eddig sikeresen vette az akadályokat az ágazati kommunikációban.
Átszervezik az egészségügyet
2012.01.19 10:01
Szeged - Feloldotta az egészségügyi reform titkosítását a Heti Válasz. A hetilapban nyilvánosságra hozott részletekről kérdeztek Csongrád megyei kórházigazgatókat.
Beárazta az emberi életet a kormány
2012.01.19 10:01
Nemcsak brutálisan megszegte az összes ígéretét, de egyértelműen a megszorítások kényszerpályájára lökte az egészségügyet a Fidesz - állítja Kökény Mihály.
Átalakulna a szülészeti ellátás eddigi rendje is
2012.01.19 10:01
A térségi ellátás rendszerének kialakításával is foglalkozik a több mint tíz egészségügyi törvényt módosító javaslat. A „saláta" néhány megfogalmazása azonban nem kezeli azt a tényt, hogy januártól az állam működtetné a még megyei fenntartású kórházakat.
Szócska: megújul a háziorvosi praxisjog
2012.01.19 10:01
Megújul a háziorvosi praxisjog, támogatást kapnak a patikák és 2012-ben bevezetik az e-receptet.
Dokumentációs gondok az egészségügyben
2012.01.19 10:01
Komoly gondok vannak Magyarországon a betegdokumentációval, és nemcsak betegjogi szempontból. Amellett, hogy egykori páciensek esetenként csak drágán juthatnak hozzá saját személyes adataikhoz, egyes intézmények megszűnését követően olykor az is kideríthetetlen ma már, hogy hol és ki tárolja a kezelésükről, vizsgálataikról szóló információkat – ha megvannak még egyáltalán. Megoldást sok szempontból az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ létrehozása jelenthet, amelynek felállítása nagy csendben zajlik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának vezényletével.
Új finanszírozási és ellátási formákat vezetnek be
2012.01.19 10:01
November 1-től megújul a gondozóintézetek finanszírozása és jövőre a rehabilitációs ellátás.
Pótlékok fogságában az egészségügyi dolgozók
2012.01.19 10:01
Hátrányosan érintheti az egészségügyi dolgozókat a délutáni műszakpótlék átalakítása. Az egészségügyi államtitkárság azt ígéri, hogy az ágazati bérpótlékok megmaradnak. Az idei évben a népegészségügyi termékdíjból az idén várt 3 milliárd forintot is szétosztanák pótlék formájában a legkritikusabb helyzetben lévő, 55–60 ezer egészségügyi dolgozó között. Rossz hír viszont, hogy duplájára emelkedhet az elrendelhető ügyeleti órák száma.
Új tömb épül a Pándyban
2012.01.19 10:01
Megkezdődött Békés megye legnagyobb egészségügyi fejlesztése Gyulán, a megyei kórházban. A több mint 5 milliárd forintos beruházás keretében az építkezés jövő év tavaszán kezdődhet. Megvalósul többek közt a központi technológiai tömbhöz csatlakozó aktív ellátó egységek átalakítása, fejlesztése, tömbösítése, az invazív kardiológiai ágyak kialakítása. A gyermekellátáshoz kapcsolódóan megszűnik a külső telephely, a sebészeti épületbe költözik be a teljes gyermekellátás. Emellett kialakítjuk a szülőknek nyújtott hotelszolgáltatást is — mondta dr. Kovács József főigazgató-főorvos.
Titkolják, mi lesz a kórházrendszerrel
2012.01.09 10:56
Hogy mely intézmények maradnak meg, nem derült ki a találkozókon, zárt ajtók mögött zajlanak a tárgyalások.
Ma ugyan véget ér Szócska Miklós második "országjáró" körútja, lényegében még mindig titkos, hogy mit történik a kórházrendszerrel jövőre. A megbeszéléseken az államtitkár az általa "érintettnek" nevezett vezetőket tájékoztatta a menetrendről: januárban a fővárosi és megyei kórházak, 2013-ig pedig az összes hazai fekvőbeteg-ellátó intézmény állami tulajdonba kerül (az önkormányzatok csak a járóbeteg-ellátásért lehetnek felelősek). Hogy a rendszer átalakítása után mely intézmények maradnak meg, nem derült ki a találkozókon, arról azonban már korábban lehetett hallani, hogy zárt ajtók mögött zajlanak a tárgyalások egyes kórházak sorsáról.
Rekord megszorítás az egészségügyben
2012.01.09 10:56
Kiszámíthatatlan, mennyit hoz a járulékemelés, a termékdíj, vagy épp a baleseti különadó.
Mintegy 190 milliárd forinttal csökken jövőre az Egészségbiztosítási Alap (EA) költségvetése az idei 1460 milliárdos kiadási előirányzatához képest - figyelmeztetnek szakemberek. Ehhez képest a kormány növekményt ígér az egészségügyi ágazatban.
Telemedicina 1.
2012.01.09 10:56
Cikksorozatunkban összefoglaljuk a telemedicinával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, a hazai és nemzetközi próbálkozásokat, illetve azokat a megoldásokat, melyek lehetővé teszik az egészségügyi ellátók közötti kommunikációt, valamint a betegek otthoni kezelését, gondozását.
Megállították az eladósodást a korszerűsítéssel
2012.01.09 10:56
Lezárult a sürgősségi betegellátást fejlesztése a Fejér Megyei Szent György Kórházban.
Újabb településekre jut el a szűrőprogram
2012.01.09 10:56
A szűrőprogram őszi „fordulójában" 13 települést érintett, nagy részük hátrányos helyzetű.
Ügyeleti központ alakult
2012.01.09 10:56
Ha beteg van a háznál, akár felnőtt, akár gyerek, elég egyetlen telefonszámot megjegyezni a pécsi kistérség lakóinak.
Nyolc egészségügyi térség lesz
2012.01.09 10:55
Jövő májustól alapjaiban változik meg a hazai egészségügy. A 2012 májusától átalakuló ellátórendszerben is megmarad a szabad orvos- és intézményválasztás, ám az ország területét nyolc térségre osztják, és csak ezen belül lehet majd korlátlanul választani - idézi a Heti Válasz mai számának cikkét a Magyar Nemzet. Másik körzetbe csak azok mehetnek, akiknek 45 percnél többet kell utazniuk az adott térségben kijelölt intézményhez, és ezt így jelentősen (tíz perccel) le tudják rövidíteni.
Azt üzenik Orbánnak, hogy nincs tovább!
2012.01.09 10:55
Háromezerből már 1903 felmondólevél összegyűlt – jelentették be a fórumukon.
Új tömbbel bővül a békéscsabai kórház
2012.01.09 10:55
Versenyképes és korszerű intézményt szeretnének viszontlátni a pályázat végén, 2013 áprilisában.
Szócska: A beteg adott térségen belül mozoghat szabadon
2012.01.09 10:55
Az egészségügyi kormányzat túl van az intézmények állapotának felmérésén, a következő feladat a teljes ellátórendszer újjászervezése – mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára kedden Karcagon.
MESZK: elkészültek a szakdolgozói hatásköri listák
2012.01.09 10:55
Minden szakembernek tudnia kell, hogy pontosan mi a dolga és miért felelős.
Államtitkári párbeszéd kórházvezetőkkel
2012.01.09 10:55
A kórházak sorsáról úgy fogalmazott, az ésszerűség diktál, új típusú munkamegosztásra törekednek.
Szövetségi tanácsülést tart a MOTESZ
2012.01.09 10:55
Az állam és a szakma viszonya, a humánerőforrás krízis és az egészségügyi ellátórendszer változása szerepel a MOTESZ november 4-i szövetségi tanácsülésének napirendjén.
Az átadást még levezénylik
2012.01.09 10:55
Szócska Miklós október 13-án a megyei és fővárosi kórházi vezetőknek államtitkári tájékoztatót amelyettartott. Az évből még hátralévő pár hétre vonatkozóan, a megyei és fővárosi kórházak igazgatói pontosan követendő irányelveket kaptak.
Ügyeleti módosítás: jogellenes, elfogadhatatlan
2012.01.09 10:55
A MOSZ szerint az orvoshiányt próbálják megoldani adminisztratív eszközökkel.
Szócska: lesz béremelés az egészségügyben
2012.01.09 10:54
A népegészségügyi termékadóból befolyó 15 milliárdot bérfejlesztésre fordítják az egészségügyben.
Mekkora lesz egy kórházigazgató hatásköre?
2012.01.09 10:53
Az október 13-i államtitkári tájékoztató után kíváncsiak voltunk a kórházvezetők véleményére, ezért néhány fővárosi, illetve jelenleg még megyei fenntartású kórház vezetőjéhez írásban ugyanazt a három kérdést juttattuk el.
Útban a börtönegészségügy felé
2012.01.09 10:53
Megvalósulni látszik az egészségügyért felelős államtitkár, Szócska Miklós álma: a szakminisztérium 2012-től teljhatalmat kap az ország valamennyi kórháza felett. Koncepciója sokak számára bizonyosan vonzó is. Lényege az ellátórendszer helyi szükségletekhez igazodó átalakítása.
Minden becsületes, jó szakember munkájára szükség van
2012.01.09 10:53
Az október 13-i államtitkári tájékoztató után kíváncsiak voltunk a kórházvezetők véleményére, ezért néhány fővárosi, illetve jelenleg még megyei fenntartású kórház vezetőjéhez írásban ugyanazt a három kérdést juttattuk el.
Funkciót vált közel húsz kórház
2012.01.09 10:53
A tervek szerint 17-19 kórház vált funkciót, de az ott dolgozóknak az ígéretek szerint helyük lesz az ágazatban.
Szócska: a józan ész érvényesüljön az egészségügyi rendszer újraszervezésekor
2012.01.09 10:53
A józan ész érvényesítését tartják szem előtt az egészségügyi rendszer újraszervezésekor –mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár Győrött.
Átgondolt, koncentrált fejlesztés a kaposvári
2012.01.09 10:53
Sürgősségi betegellátó centrumot és diagnosztikai központot adták át Kaposváron.
Létfontosságú gépet kapott a Heim Pál kórház
2012.01.09 10:53
A jelenleg fellelhető legnagyobb érzékenységű és leggyorsabb reakcióidejű életmentő és altató-lélegeztető rendszert adott át a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlege onkológiai osztályának az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány.
Új terápiás részleg Salgótarjánban
2012.01.09 10:53
Példaértékű összefogás a koraszülött és születési sérült csecsemők ellátása érdekében.
Ajkai kórház: megújult a sürgősségi osztály
2012.01.09 10:53
Az új sürgősségi osztály várhatóan 2011 novemberében kezdi meg működését.
Ötven szakképzett ápolót keresnek
2012.01.09 10:52
Azonnal állást tudnának adni ötven szakképzett ápolónak a szombathelyi kórházban.
Térségi Egészségügyi Tanácsokat hoznak létre
2012.01.09 10:52
A salátatörvény tervezett módosításaiban szerepel az egészségszervező központokat segítő tanács.
Október 24-ig lehet véleményezni az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezetet, amely a NEFMI honlapján jelent meg ma.
Kórházi ellátás: új rend május végétől
2012.01.09 10:52
Szócska Miklós szerint 60-70 milliárd forint uniós forrás lesz az átalakításhoz.
Tányérpörgetőként már nincs tovább
2012.01.09 10:52
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár: az ellátórendszer átszervezését a beteg és a rendszerben dolgozók köré akarjuk építeni
Tavasszal indul a Zala Megyei Kórház új tömbjének építése
2012.01.09 10:52
Ez lesz az eddigi legnagyobb beruházás, függetlenül attól, hogy már nem a megyei önkormányzat fejezi be.
Egészségügyiek fizetése a nemzeti átlag alatt
2012.01.09 10:52
Az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről tett közzé jelentést a GYEMSZI-ESKI.
Öncsonkításra képes új kórházigazgatókra lesz szükség
2012.01.09 10:52
Jövőre újra kell pályázni az összes fővárosi és megyei kórház főigazgatói és gazdasági igazgatói posztjára. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkit lecserélnek, de a kormányzat új szemléletet vár mindenkitől. Olyan emberek kellenek, akik nemcsak a saját kórházuk érdekét tartják szem előtt, és akár le tudnak mondani egy-egy kórházi osztályról, míg másokat képesek befogadni, mondta az Indexnek az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke.
Lélegeztetőn az egészségügy
2012.01.09 10:52
Államosítás és pénzhiány vár az egészségügyre. Brutális összeggel, 129 milliárd forinttal csökkenhetnek az egészségügyi célú kiadások jövőre. A gyógyszerkasszát 80 milliárd forinttal vágná vissza a kormány.
Szócska szerint nem fogják kirúgni
2012.01.09 10:52
A chipsadóból remélt 15 milliárdos pluszbevételből fedezné az egészségügyi államtitkár az ágazatban dolgozók jövő évi béremelését. Szócska nem készül távozásra, szerinte erős felhatalmazással végzi a munkáját.
Akadozik a kórház átadás-átvétel Budapesten
2012.01.09 10:52
Lehet, hogy hiába ígérte meg választási kampányban Tarlós István az önálló Szent Margit Kórház „újranyitását”, vagy Németh Szilárd, Csepel polgármestere a helyi kórház fejlesztését, mert egyre kevesebb ráhatásuk van az egészségügyben zajló folyamatokra.
Januártól állami kézben a fővárosi és megyei kórházak
2012.01.09 10:52
Óriási az információigény az egészségügy átalakításának a folyamatával kapcsolatban, ami a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekét is szolgálja – fogalmazott Szócska Miklós államtitkár azután, hogy tegnap tájékoztatta a fővárosi és megyei kórházak vezetőit az átalakulás folyamatáról.
Rácz Jenő változásokat vár a szervezetben
2012.01.09 10:52
Vajon lesz-e értelme fönntartani a kórházszövetséghez hasonló, adott esetben konfrontatív testületeket?
Itt a kórházak átvételéről szóló törvényjavaslat!
2012.01.09 10:51
A közigazgatási és igazságügyi miniszter törvényjavaslata az intézmények átvételéről.
Költségvetési nagyüzem az egészségügyi bizottságban
2012.01.09 10:51
Jövő évi költségvetés, adótörvényeket érintő módosítások, ÁSZ-vélemény szerepel napirenden.
A Szent Pantaleon Kórház helyreigazítása
2012.01.09 10:51
2011. október 12-én „Kiüresítették a kórházcéget” címmel a Szent Pantaleon Kórházzal kapcsolatosan sok tisztázó és hasznos információt írt a Népszabadság egyik cikke.
Beindultak a szerkezeti átalakítások
2012.01.09 10:51
Az államtitkár szerint az egészségügyi rendszer átszabásához még törvény- és alkotmánymódosításra is szükség lehet majd
Szócska: figyelnek az esetleges vagyonmentésre
2012.01.09 10:51
A fővárosi és megyei intézmények január elsejével kerülnek állami tulajdonba, az átmeneti időszakban azonban kiterjed az Egészségügyért Felelős Államtitkárság figyelme az esetleges vagyonmentésekre is.
Szócska: megszűnik a játék a betűkkel és a számokkal
2012.01.09 10:51
Belevágnak. Akár szó szerint is érthetjük így – lett légyen szó a Szócska Miklós által nem kedvelt államosítás kifejezésről, avagy magáról az intézményrendszer átalakításáról. Az egészségügyért felelős államtitkár csütörtök délután első megbeszélését tartja a változásokat esetenként közvetlenül a saját bőrükön is megérző kórházigazgatókkal, ám mint a MedicalOnline-nak adott interjúból kiderül: akár a művese- vagy laborszolgáltatók államosítása sem elképzelhetetlen.
Szócska nem veszi elég komolyan az orvoselvándorlást
2012.01.09 10:51
Papp Magor: 2015-2016-ban alig lesz újonnan képzett szakorvos Magyarországon.
''Az átalakítást élesben elkezdtük''
2012.01.09 10:51
Indul az átalakítás, gyors pályázati körben bonyolítják le majd a tisztújítást a kórházak élén.
Ma rajtol a kórházak államosítása
2012.01.09 10:51
Már a nyáron megkezdték a tárgyalást öt kórház vezetőjével a feladatváltásról.
Államosítás, átalakítás – minden másképp lesz?
2012.01.09 10:51
Semmelweis Tervről, új struktúráról, betegútszervezésről és a kórházigazgatók jövőjéről.
Kiüresítették a kórházcéget
2012.01.09 10:51
A dunaújvárosi kórháznak nincs adóssága – mondta Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház tavaly júliusban hivatalba lépett főigazgató-főorvosa.
Mi lesz az ápolókkal: első kézből oda-vissza
2012.01.09 10:50
Első kézből kaphatnak információt az ápolókat, asszisztenseket érintő változásokról.
Október 13-án indul a kórházak államosítása
2012.01.09 10:50
A bankok is vesztenek az egészségügy államosításán.
Rabszolgákká teszik az orvosokat - újabb kiborulás a Munka törvénykönyve miatt
2012.01.09 10:50
Az egészségügyi dolgozók érdekeit védő szervezeteknek sem tetszik a Munka törvénykönyve tervezete. Abban, hogy "gyakorlatilag rabszolgákká tennék őket", a Magyar Orvosok Szövetsége, a Magyar Orvosi Kamara és a Rezidens Szövetség is egyetért.
Januárban menesztik a kórházigazgatókat?
2012.01.09 10:50
Várhatóan mégsem novemberben, hanem csak januárban kerülnek állami működtetésbe a fővárosi intézmények.
Kinevezték a mohácsi kórház új főigazgatóját
2012.01.09 10:50
Dr. Csizmadia Csabát bízta meg a képviselő-testület a mohácsi kórház vezetésével.
Itt a kórházállamosító saláta-tervezet
2012.01.09 10:50
A közeljövő tervezett lépései a több jogszabályt módosító kórházállamosító salátatörvényben.
Kórházigazgatók: lesz, aki marad
2012.01.09 10:50
Aki a TVK világában fenntartotta az intézményeket, az felkészült lesz az átmenet megvalósítására.
Minden egészségügyi vezetőt kirúgnak
2012.01.09 10:50
Kiveszik a hatályos önkormányzati törvényből a helyhatóságok egészségügyi szakellátási kötelezettségeit - derül ki a lapunk birtokába került, a fővárosi és megyei önkormányzati intézmények államosításához készült módosító javaslatból.
A mai egészségügyi rendszer finanszírozhatatlan
2012.01.09 10:50
A Semmelweis Terv fenntarthatósági szempontjairól tárgyalt a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács.
Azokat a betegeket is ellátják, akik nem hozzájuk tartoznak
2012.01.09 10:50
Minden beteget ellátnak a kórházak, a körzeten kívüliektől viszont pénzt kérhetnek a forráshiánnyal küszködő intézmények.
Az ötletelés is a Semmelweis-terv része
2012.01.09 10:50
Hosszú idő után pozitív egyenleget mutat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetése. Hivatalos magyarázat szerint ez az eddiginél alacsonyabb táppénzkiadásoknak, illetve a gyógyszergyártók befizetéseinek köszönhető.
Orbán-Tarlós paktum a kórházakról
2012.01.09 10:49
Már november elsejétől állami tulajdonba venné az Orbán-kormány a budapesti kórházakat és szakrendelőket.
A kórházakról kérésre tárgyalt a közgyűlés
2012.01.09 10:49
Az egészségügyi kormányzat kérésére tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés múlt szerdán a kórházi átadás-átvétel előkészítésére vonatkozó megállapodást – értesült lapunk.
Tapasztalataink nélkül minden több fájdalommal és kevesebb sikerrel járna
2012.01.09 10:49
Magyar Kórházszövetség elnöksége szeptember 13-án – a nyári szünet után először – megbeszélést folytatott. Rácz Jenőtől, a szakmai szervezet elnökétől érdeklődtem, miről tárgyalt a testület.
Új igazgató a komáromi kórház élén
2012.01.09 10:49
Egy héttel ezelőtt egyhangú szavazattal döntöttek a komáromi képviselők a Selye János Kórház vezetését illetően. Dr. Ferencz Péter főorvos kórházigazgató megbízatása tegnap lépett érvénybe.
Jövőre nem lesz átfogó béremelés az egészségügyben
2012.01.09 10:49
Megosztja a kórházi vezetőket az egészségügyi kassza emelésének híre, amit a jövő évi költségvetés ismertetésekor jelentett be Matolcsy György.
Szócska: nyílt levél rezidens barátaimnak
2012.01.09 10:49
Egy könnyen elhangzó ultimátum helyett ennek a munkának szeretnélek megnyerni benneteket.
Ideiglenes jogszabály a szakdolgozóknak
2012.01.09 10:49
Az orvoson múlik, hogy önállóan bekötheti-e az infúziót az ápoló.
Szégyenlős kormány Nem szóltak a kiosztott milliárdokról
2012.01.09 10:49
Hárommilliárd forintot osztott szét a szakminisztérium a kórházak között. A pénzből az intézmények már augusztustól végezhettek volna kezeléseket, csakhogy a finanszírozó csak szeptember végén, igaz akkor is csak "véletlenül" tájékoztatta őket a lehetőségről.
Megszorítások az egészségügyben
2012.01.09 10:49
Jelentősen, nyolcvanmilliárd forinttal csökken jövőre a gyógyszer- és a táppénzkassza, nem lesz pénz az elhasznált mentőautók cseréjére, a biztosítóknak kell majd kifizetniük felelősségi alapon a balesetet okozók egészségügyi ellátását is.
Papp Magor: az egész orvostársadalommal kell megegyezni
2012.01.09 10:49
A rezidensszövetség egyetlen kollégát sem kér arra, hogy hagyja el az országot.
Szócska folytatná a közös munkát a rezidensekkel
2012.01.09 10:49
Az államtitkár nyílt levelét vasárnap küldte el a Magyar Rezidens Szövetség elnökének.
Most sem ígérnek több bért az egészségügyben
2012.01.09 10:38
Elindult a rezidensek és szakorvosok országjáró körútja, Szócska Miklós azonban még most sem tudott érdemben reagálni az ágazatban dolgozók segélykiáltására.
Nem kell a vándorbot
2012.01.09 10:38
Új javaslattal keresi meg a rezidenseket az egészségügyi államtitkár
A MOK üzenete Nincs tovább
2012.01.09 10:38
Kizárással büntetik azokat az orvosokat, akik egészségügyi dolgozótól fogadnak el hálapénzt.
Rezidens akció: Szócska szkeptikus
2012.01.09 10:38
Idén 3 milliárd forintot fordítanak pótlékok emelésére a befolyó chipsadóból.
Ma dönt a főváros 12 kórháza államosításáról
2012.01.09 10:37
Szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat 12 egészségügyi intézményének állami kézbe adásáról.
Annyira vagyunk felkészülve az egészségügyre, mint a tatárjárásra
2012.01.09 10:37
Átalakításra vár az orvostechnika finanszírozása az előadók szerint
Bontják a siófoki kórház épületét
2012.01.09 10:37
630 millió forintból teljesen megújul a siófoki városi kórház energetikai rendszere.
Edelény nem adja a kórházat
2012.01.09 10:37
A dolgozók állami fenntartást szeretnének, az önkormányzat gazdasági társaságot hozna létre a működtetésre.
Megújul a siófoki kórház energetikai rendszere
2012.01.09 10:37
Az uniós beruházás 171 millió forintos önrészét az intézmény saját forrásból fedezi.
Kórházbezárások: átalakítás előtt gyors padlássöprés
2012.01.09 10:37
A kórházak adósságrendezése helyett a fővárosi kórházak államosításával járó költöztetésre, telephelyek megszüntetésére költené az Egészségügyért Felelős Államtitkárság az E-Alap több mint 40 milliárdos többletét. Terveik szerint csaknem tucatnyi kórházi telephely szűnne meg, köztük az újpesti Károlyi Kórház, amelynek feladatai más közeli ellátókhoz kerülnének.
Ismét napirenden a Szent Margit Kórház
2012.01.09 10:37
Visszakaphatja önállóságát az óbudai intézmény?
Rezidenshiánnyal küzdenek
2012.01.09 10:37
A kormányprogramhoz csatlakozók közül ezer orvosjelölt helyezte ügyvédi letétbe a felmondását.
Adósságcsapdában a kórházak
2012.01.09 10:37
Negyedévente mintegy 10 milliárd forinttal nő a kórházak adóssága, és noha az intézményi tartozásokat minden évben konszolidálja valamelyest az állam, az adósságállomány évről évre újratermelődik.
Kétszintű járóbeteg-ellátást szeretnének
2012.01.09 10:37
A Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség az elmúlt hétvégén tartotta XIII. Országos Járóbeteg Szakellátási konferenciáját és VIII. országos Járóbeteg Szakdolgozói konferenciáját Balatonfüreden. A konferencia résztvevői a rendezvény záróakkordjaként egy, döntéshozóknak szánt nyilatkozatot adtak ki.
Edelény ragaszkodik kórházához
2012.01.09 10:37
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény önkormányzata ragaszkodik kórházához, azt nem adná állami fenntartásba, inkább zárt körű részvénytársaságként üzemeltetné tovább; a kórházigazgató közlése szerint az intézmény dolgozóinak döntő többsége nem támogatja a társasági formát - írta csütörtöki számában az Észak-Magyarország.
Győrtől Csornáig jobb feltételekben bíznak a kórházak
2012.01.09 10:36
A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója szerint az egészségügyi intézmények állami tulajdonba vonásával meg kell szüntetni a finanszírozásban felmerülő diszkriminációt is.
Szócska Miklós nyert - vagy csak csőbe húzták
2012.01.09 10:36
Politikai csatát nyerhetett az egészségügyi államtitkár, lapunk ugyanis úgy értesült; végleges döntés született arról, hogy az önkormányzati törvénnyel államosítani szánt kórházak nem a kormányhivatalokhoz, hanem a Szócska Miklós tavasszal elfogadott tervében szereplő minisztériumi háttérintézményekhez kerülnek majd.
Háborút nyert Szócska Miklós
2012.01.09 10:36
Háborút nyert Szócska Miklós, a kormány zöld utat ad a Semmelweis Tervnek – értesült a MedicalOnline. Indul a nagytérségi ellátásszervezés és állami tulajdonba kerülnek a kórházak, szakrendelők. A kormányhivataloknak nem jut szerep az intézmények felügyeletében, tulajdonlásában.
Mégis fizeti a 660 milliót az OEP
2012.01.09 10:36
Téves információkat közölt a HVG online: nem von vissza pénzt az OEP a kórházaktól.
Megítélt pénzeket vont vissza az OEP: 660 milliót buknak a kórházak?
2012.01.09 10:36
Március 20-áig az egészségügyi intézmények egyszerűsített eljárásban többletkapacitásokra pályázhattak, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (Nefmi) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) közösen írt ki. A pályázaton 660 milliót osztottak szét negyven kórház között. Szerződést is kötöttek, igaz, a pénzt még nem kapták meg. Most úgy tűnik, nem is fogják.
Megjelentek az új rezidens pályázatok
2012.01.09 10:36
Az újabb pályázati csomagban 483 millió 500 ezer forint vár a rezidensekre.
Az MSZP nemet mond a kórházak államosítására
2012.01.09 10:36
A tervezett államosítás nem ad választ a magyar egészségügy kihívásaira.
Módszeresen felügyelik a kórházakat Nem vesznek át funkciót a minisztériumtól
2012.01.09 10:36
Év végéig pilot jelleggel elindítja az egészségügyi intézmények felügyeletét a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI). Török Krisztina főigazgató szerint az így szerzett tapasztalatokat később a budapesti kórházak átvételekor is hasznosítják majd, idővel pedig – tulajdoni formától függetlenül – az ország összes intézményére kiterjeszthetik.
Szócska legyőzte az önkormányzati lobbit? A zászló a Semmelweis Tervnek áll
2012.01.09 10:36
Úgy tűnik, „leverte” a Fidesz frakciót Szócska Miklós államtitkár csapata, a hajdúszoboszlói frakcióülésről kiszivárgó hírek szerint a szakmai érvek felülírták a politikai érdekeket. A fekvő- és járóbeteg szakellátás teljes egészében állami feladattá válik, ahogy az intézmények tulajdonjoga is. Abban a sokakat érdeklő kérdésben azonban a Fidesz frakció hajdúszoboszlói ülésén sem született döntés, hogy az állam nevében a szakminisztérium vagy a megyei kormányhivatalok lesznek-e az átvevők. A rezidensek számára viszont kész programmal állt elő Szócska Miklós a járóbeteg szakellátók konferenciáján, eszerint a rezidensek választhatnak: vagy az ösztöndíj fizetésének teljes idejéig, teljes munkaidőben vagy az ösztöndíj folyósításának kétszeres idejéig részmunkaidőben vállalják, hogy Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak.
Salgótarján kapta a legtöbb pénzt
2012.01.09 10:36
A kétszázötvenöt járóbeteg-szakellátó októberig használhatja fel a másfél milliárd forintot.
Eladhatatlanok az üres kórházak?
2012.01.09 10:33
Hiába írtak ki több pályázatot, még a becsült érték negyedét sem kínálták az ingatlanért.
Cél, hogy a beteg oda jusson, ahol megfelelő ellátást kap
2012.01.09 10:33
Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) fejlesztése is része az egészségügyi ellátás strukturális átalakításának, amelynek célja, hogy a beteg oda jusson el, ahol megfelelő ellátást kap – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden az OOI új belgyógyászati tömbjének átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
A kórházak nyakig ülnek az adósságban, a beszállítók borúlátóak
2012.01.09 10:33
Az egészségügyben az infláció másfélszerese a maginflációnak. Nem meglepő hát, hogy bár minden évben valamelyest konszolidálják az intézmények adósságát, az folyamatosan újratermelődik.
Besorozzák a Honvédkórházat
2012.01.09 10:33
A vezérkari főnök felügyelete alá tartozik majd az intézmény, a dolgozók a honvédség állományába kerülhetnek.
A magyar egészségügy ördögi köre
2012.01.09 10:33
Az egészségügyet teljesen alárendelték a rövidtávú gazdasági és politikai érdekeknek.
'Tisztított' finanszírozást ígérnek 2012-re
2012.01.09 10:33
Az intézményi progresszivitási szintekről szeptember végén tájékozódhatnak a kórházak.
A kórházak nyakig ülnek az adósságban, a beszállítók borúlátóak
2012.01.09 10:33
Az egészségügyben az infláció másfélszerese a maginflációnak. Nem meglepő hát, hogy bár minden évben valamelyest konszolidálják az intézmények adósságát, az folyamatosan újratermelődik. Sőt, évről évre nő is a tartozás. Miközben az ellátórendszerhez is hozzá kellene nyúlni, a beszállítók egyre türelmetlenebbek.
Eldől Szócska és a fideszes erős emberek harca
2012.01.09 10:33
A fideszes hatalmi lobbisták összecsapása után dönt Orbán Viktor a kórházak sorsáról. Az egészségügyért felelős államtitkár felkészült a frakcióülésre.
A vártnál 37 milliárddal kisebb az egészségkassza hiánya
2012.01.09 10:33
A szigorítások miatt csökkent a táppénzkiadás, és a tervezettnél jóval több a járulékbevétel. A gyógyszergyártók is kiürítették a zsebeiket. Az államtitkárság reformra költené a többletet, a kormány várhatóan már ma kezdődött kétnapos kihelyezett ülésén dönthet arról, megkapja-e az egészségügy ezt a többletet.
Döbbenetes adósságnövekedés
2012.01.09 10:32
A kórházak államosítása előtt meg kell állapodni arról, hogy ki állja a 45 milliárd forintot már meghaladó adósságuk cechjét. Egyben azt is el kell dönteni, hogy ki fizeti vissza az önkormányzatoknak a gyógyítás fejlesztésére fordított milliárdokat.
Nem lesz Pannon modell
2012.01.09 10:32
Rácz Jenő szerint egyeseknek keserű pirula volt a Pannon Modell, amely egy Veszprém megye mentén húzódó tengelyre fűzte volna fel a kórházi ellátást, de valószínűleg nem ez az elképzelés érvényesül majd – véli az egykori szakminiszter, az érintett Veszprém Megyei Kórház vezetője.
Takarékoskodás magyar módra: bedőlhet a Pécsi Egyetemi Klinika
2012.01.09 10:32
Kritikus helyzetben van a Pécsi Tudományegyetem, amelynek Klinikai Központja évente 2 milliárd forintot meghaladó veszteséget termel, lassan fenntarthatatlanná téve Magyarország egyik legnagyobb egyetemét.
Ne betonba öntsük az uniós pénzeket!
2012.01.09 10:32
Pásztélyi: A járóbeteg-szakellátás valódi súlya és szerepe kisebb a megérdemeltnél.
Sinkó és Rácz az egészségügyi intézkedéseket kritizálta
2012.01.09 10:32
Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint a recesszió mélyülni látszik, ezért a következő két évre vészforgatókönyvre lesz szükség az egészségügyben.
Tarlós visszavonta a kórházállamosító előterjesztést
2012.01.09 10:32
A tizenkét fővárosi intézmény átadásáról egy későbbi ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés.
Szócska Miklós szerint a 25. órában járunk
2012.01.09 10:32
Nem dől a saját kardjába, inkább harcol a végveszélyben lévő egészségügyért.
Németország: A kabinet megkönnyíti a fájdalomterápiát - engedélyezik a kannábisztartalmú gyógyszereket
2011.10.24 10:51
Németországban először fogják engedélyezni a fájdalomterápiában a kannábisztartalmú kész gyógyszereket. Ezenkívül a hospicek a jövőben készletet tarthatnak kábítószerekből a sürgős esetekre. A szövetségi kabinet megfelelő változtatásokról határozott a kábítószerrendeletben.
Európai Parlament - Elfogadták a betegjogokról szóló irányelvet
2011.10.24 10:51
Az Európai Parlament az Európai Tanáccsal kitárgyalt kompromisszumot egy irányelvjavaslatról a betegjogok gyakorlásáról a határokon túlnyúló egészségügyi ellátásban elfogadta.
WHO - A krónikus betegségek a leggyakoribb halálokok
2011.10.24 10:51
A dohányzás, mozgáshiány, alkohol és diétahibák a fejlődő országokban is
felelősek a halálokok emelkedő számáért. Globálisan tekintve három
ember közül egy nem fertőző krónikus betegségekben hal meg, amelyek
elkerülhetőek lennének. Ez tűnik ki a WHO-nak egy jelentéséből, amelyet
egy kongresszuson Moszkvában mutattak be.
Ausztria - Mindennek ellenére a szegénység beteggé tesz
2011.10.24 10:50
A Népi Segély Ausztria a szegénység és szociális kirekesztés lecsengő európai évét arra akarja használni, hogy mégegyszer rámutasson az eszköztelenség és betegség közötti összefüggésre. Ehhez bemutatta a „szegénység beteggé tesz” tanulmányt, amelyben összefoglalta a nemzeti és a nemzetközi irodalmat. Szakértőket kérdeztek és a Best-Practice modelleket vizsgálták.
Ausztria - Ápoló Hozzátartozók Érdekközössége
2011.10.24 10:50
Az ápoló hozzátartozók folyamatos gondozásukkal és ápolásukkal tehermentesítik a kommunális szerveket. De szolgáltatásaikat alig ismerik el. „A mi ügyünk az, hogy az ápolókat úgy támogassuk, hogy ők maguk egészségesek maradjanak és feladataikat örömmel láthassák el” – mondta az osztrák Vöröskereszt főorvosnője, aki az Ápoló Hozzátartozók Érdekközösségével foglalkozik.
Ausztria - Úton a papír nélküli kórházhoz
2011.10.24 10:50
A digitáli betegdokumentáció néhány kórházban már valóság. Éppúgy mint a laptoppal és diktafonnal való vizitek.
Ausztria- Nemzetközi összehasonlításban gyakrabban vannak kockázatos többes szülések mint más államokban
2011.10.24 10:50
Hiányoznak-e világos törvények vagy néhány reprodukciós orvos felelőtlenül dolgozik?
Anglia - A „holdfény-műtétek” okoznak gondot
2011.10.24 10:50
Mivel a brit politikában elsőbbsége van a várólisták leépítésének, a súlyos betegeket este operálják.
A brit állami egészségügyi szolgálatban egyre gyakrabban fordul elő,
hogy a súlyos betegeket vagy egyáltalán nem, vagy csak későn és
minőségileg rosszul látják el a fekvőbeteg-ellátásban. Ennek oka
szakorvosok szerint a Cameron kormány egészségpolitikája, ami „túl nagy
értéket” tulajdonít a várólisták csökkentésének.
Németország - A nővérek megkerülik a német munkapiacot
2011.10.24 10:50
Május 1-től megnyílnak Európa határai a keleti tagállamok munkavállalói előtt. Szakemberek szerint ez nem oldja meg Németországban az ápolás problémáit.
Nagy-Britannia - NHS - beszerzési hatalom a háziorvosoknak
2011.10.24 10:50
Az egészségügyi reform célja 2015-ig 20 milliárd font megtakarítás
A brit állami egészségügyi mélyreható reformok előtt áll. A jövőben a
háziorvosoknak kell dönteniük az egészségügyi költségvetés elosztásáról,
amennyiben betegeik számára megvásárolják a szolgáltatásokat.
Németország - Az ápolás statisztikája 2009
2011.10.24 10:50
Az ápolásra szoruló személyek száma 2009-ben az ellátás jellege szerint:
Németország - Jelentés a demenciáról
2011.10.24 10:50
A demenciában való megbetegedés valószínűsége a 65. életévet követően meredeken növekedik. A magasabb várható élettartam miatt a nők körében gyakoribb. Jelenlegi becslések szerint a demenciában szenvedők száma Németországban 1,3 millió, Ausztriában 130.000, Svájcban 120.000. Átlagosan tehát 100.000 lakosra 1.500-1.600 demenciában szenvedő beteg jut. A lakosság általános elöregedése miatt ez a szám Ausztriában és Svájcban 2050-ig megduplázódhat. Németországban, ahol a lakosság átlagéletkorát a bevándorlás sem javítja, ugyanezen időszakban a demenciások száma a jelenleginek a kétszeresét is jócskán meghaladhatja.
Németország - Egészséggazdasági tanulmányok a depressziós megbetegedések költségeiről
2011.10.24 10:50
A depresszióról szóló németországi tanulmányok legfontosabb egészséggazdasági eredményei:
Az ESEMeD-projekt keretében alkalmazott szúrópróba 3.555 személyre
terjedt ki. A vizsgálat tárgya a depresszió prevalenciája, az
életminőség és az egészséggazdasági tényezők.
Németország - Felmérés a burnout hatásairól Németországban
2011.10.24 10:50
2010-ben csaknem minden tizedik munkahelyről való távolmaradási nap valamilyen pszichés megbetegedésnek tulajdonítható. Az Általános Területi Betegpénztárak Kutatóintézetének (Wissenschaftliches Institut der AOK – WidO) több mint 10 millió biztosítottra kiterjedő felmérése szerint az orvosok egyre gyakrabban állapítják meg a burnout diagnózisát. A burnout okozta betegnapok száma 2004-2010 között kilencszeresére emelkedett. A betegség elsősorban az oktatásban és az egészségügyben dolgozókat sújtja.
Románia - Kórházak a toplistán: „közepes” Székelyföld
2011.10.24 10:48
„Középmezőnyben” maradnak a székelyföldi kórházak, ha érvénybe lép az
egészségügyi minisztérium új minősítési rendszere, kiemelt ellátást csak
Marosvásárhely biztosít. Az egészségügyi intézmények kapacitásának
felmérésére még egy hét áll rendelkezésre, most dől el, hol fejlesztenek
és hol elégednek meg az eddigi színvonallal.
Románia - Újszülöttkori szűrőprogram indul magyar-román együttműködéssel
2011.10.24 10:48
Uniós támogatással fejlesztik a ritka anyagcsere-betegségek újszülöttkori szűrését Aradon, Temesváron és Szegeden – közölte Túri Sándor, a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának vezetője ma a csongrádi megyeszékhelyen.
Románia - Lakosságszám alapú finanszírozás a mentőszolgálatoknak
2011.10.24 10:48
Új kritériumok alapján, a lakosság számának függvényében számítják ki
ezentúl a megyei mentőszolgálatok költségvetését. Az erről szóló
rendelettervezetet hétfőn bocsátotta közvitára www.ms.ro honlapján az
egészségügyi minisztérium.
Románia - Gyógyteák – csak receptre!
2011.10.24 10:48
Május elsejétől törzskönyvezni kell a növényi kivonatokból készült,
gyógyszernek minősülő készítményeket: az eljárás miatt több tucat termék
tűnhet el a boltokból és nem hozhatók forgalomba a házi kevercsek,
otthoni „csodaszerek” sem. Az uniós előírás hét éve van érvényben, de
Románia az idei év május elsejéig türelmi időt kapott.
Románia - Cseke Attila:Nyugati szintű egészségügyi ellátásért
2011.10.24 10:48
Mit keres egy jogász az Egészségügyi Minisztérium élén? – tették fel
sokan a kérdést 2009 végén, amikor a Demokrata-Liberális Párttal
kormánykoalícióra lépett Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)
Cseke Attila Bihar megyei szenátort jelölte a tárca élére. Mint a
politikus mondja, jogászként elsősorban a rendezetlenség, a joghézagok
jelenléte tűnt fel neki, ezeket igyekezett „orvosolni”, majd 2010
közepén megvalósult az egészségügyi rendszer egyik legnagyobb
reformintézkedése, a kórházak hosszú évek óta várt decentralizációja.
Vészforgatókönyvre van szükség az egészségügyben
2011.10.24 10:48
A lépéskényszer a szolgáltatási csomag szűkítését és kórházbezárásokat jelent.
Jövőképrajzolók
2011.10.24 10:48
Interjú Schiszler Istvánnal, az OEP stratégiai főigazgató-helyettesével
Szócska Miklós saját csapatot szervez
2011.10.24 10:48
Egyre ellentmondásosabb az egészségügy átalakítása. Hiába fogadta el a kormány a Szócska Miklós államtitkár és csapata által készített Semmelweis Tervet, a megyei önkormányzatok fideszes vezetői azt már meg is puccsolták.
Egy centrumként működhet a klinika és a Kenézy Kórház
2011.10.24 10:48
Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke szerint elképzelhető, hogy egy centrumként működik majd a klinika és a Kenézy Kórház - írja a dehir.hu.
Az MSZP támadja a kórház-átalakítást
2011.10.24 10:48
Az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke szerint helyesebben tennék a szocialisták, ha az ésszerűsítést segítenék.
Főváros: az állam mindent visz
2011.10.24 10:48
Tizenkét fővárosi intézmény kerül állami tulajdonba, ha elfogadják Tarlós előterjesztését. Még idén decemberben állami kézben lesznek a fővárosi fenntartású egészségügyi intézmények, ellenkező esetben az államnak konszolidálnia kell a fővárost. A kórházak teljes vagyona – ide értve olyan ingatlanokat is, mint nővérszállók, lakások, parkolók és raktárépületek – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) tulajdonába kerül, több helyütt nem csak a fekvő- hanem a járóbeteg részlegekkel együtt. Hogy mindez megtörténjen, ahhoz a fővárosi közgyűlésnek el kell fogadnia szerdán Tarlós István előterjesztését.
Trombitás Zoltán a kistarcsai kórház új főigazgatója
2011.10.24 10:48
Az új vezető eddig megbízottként irányította a Pest megyei Flór Ferenc Kórházat.
Miniszterelnöki találkozó: terítéken a megyei kórházak
2011.10.24 10:47
Megyei önkormányzatok elnökeivel tárgyal ma a miniszterelnök, s a megbeszélésen információink szerint szóba kerülhet a megyei kórházak jövője is. A kérdés az, hogy ki működtesse a vidéki Magyarország fekvőbeteg ellátó intézményeit: az állam, vagy változatlanul a helyhatóságok. E két koncepció régóta megosztja az önkormányzati vezetőket, s az egészségügyi szakértőket, miközben új elképzelések is megjelentek a palettán.
A nagy kórház-államosítás
2011.10.24 10:47
Egészségügy - Az egyházi és az alapítványi intézmények megőrizhetik önállóságukat
Formát váltott a dunaújvárosi kórház
2011.10.24 10:47
Július elsejétől ismét költségvetési intézményként működnek, a legtöbb szállítójukkal megegyeztek.
MSZP: csődbe mehetnek a kórházak
2011.10.24 10:47
Az adósságokat csak a tulajdonos állam vagy önkormányzat rendezheti Havas szerint.
Ráczék megírták levelüket Szócskának
2011.10.24 10:47
A szigorodó szállítói megkötések miatt egyre több kórháznak okoznak gondot a beszerzések.
Szócska: nem húzunk le kórházakat a térképről
2011.10.24 10:47
Szócska Miklós szerint nem zárnak be kórházakat, de lesz olyan egészségügyi intézmény, ami átalakul. Az egészségügyi államtitkár már nagyjából tudja, milyen intézményben, milyen párhuzamosságokat akar megszüntetni.
Az egészségügyért dolgozó szinte valamennyi szervezet egyidejűleg fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, mondván, tegyen valamit az ágazatért. Ők ezt a lépést azzal indokolták, hogy bár látszik az államtitkárság szándéka, Önnek sem elegendő kompetenciája, sem elég mozgástere nincsen. A hirszerzo.hu készített interjút Szócska Miklóssal.
Már döntött a kormány a kórházak ügyében
2011.10.24 10:47
Tarlós István szerint értelmetlen az MSZP fővárosi szervezetének egészségügyi koncepciójáról tárgyalni.
Főváros: megint elmaradnak az éves beszámolók
2011.10.24 10:47
A budapesti kórházak éves beszámolója ismét elmarad a fővárosi egészségügyi bizottság holnapi ülésén.
Igazodnak a Semmelweis Tervhez
2011.10.24 10:47
Gazdasági társaság helyett ismét költségvetési intézmény lesz a dunaújvárosi kórház.
Újpest elkérné a szakrendelőt
2011.10.24 10:47
Időt nyert a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója
Saját kezelésbe venné Újpest önkormányzata a Károlyi kórházhoz tartozó
gyermek- és felnőttszakrendelőt – értesült lapunk. A kerület vezetése
már tárgyal a fővárossal.
Rajtolhat az állami egészségügy
2011.10.24 10:47
Két hét múlva az Orbán-kormány elé kerül a Semmelweis Terv, és könnyen előfordulhat, hogy döntenek is a Szócska Miklós államtitkár nevével fémjelzett egészségügyi reformról. A kormányzati beavatkozást erősítő koncepció nemcsak a betegutakat fésülné simára, hanem előre vetíti az önkormányzati fekvőbeteg-ellátó intézmények államosítását, sőt, kórházi osztályok, részlegek bezárását, adott esetben pedig teljes intézmények profilváltását is.
Főváros: van még kiadó főigazgatói poszt
2011.10.19 10:54
Újabb változások a fővárosi kórházak élén: van aki marad, s van akinek mennie kell.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Közgyűlés április végén
hozott döntéseinek értelmében az Uzsoki utcai Kórházat dr. Golub Iván,
míg a Szent Imre Kórházat dr. Bedros Róbertet igazgatja a jövőben,
utóbbi május 20-án foglalja el helyét a főigazgatói székben.
Szócska: megnövekszik a szakmai közélet súlya
2011.10.19 09:33
Az új szakmai kollégium felállásával megnövekszik a szakmai közélet súlya az egészségügyben.
A
kijelentést Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár tette,
egy pénteki budapesti rendezvényen. Az új szakmai kollégium
tisztségviselői és tagozatainak tagjai pénteken vették át
megbízólevelüket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és
Szócska Miklóstól. Az eddiginél kisebb létszámú, rugalmasabb szakmai
kollégium kétszintű szervezetben a tárca javaslattevő, véleményező és
tanácsadó szakmai testületeként működik. A szakmai kollégium 60 -
egyenként három-három tagú - tagozatból áll. Munkájukat a
szakterületenként 5-15 emberből álló tanácsok segítik.
A szakma megértő
2011.10.19 09:32
A szakmában megértik az orvosok kezdeményezését, amelynek célja a
béremelés kikényszerítése - erről a kórházszövetség és az orvosi kamara
elnöke nyilatkozott.
Az egészségügyben már széles körben ismert, hogy egyes orvosok azt
tervezik: ügyvédi letétbe helyezik a felmondásukat, amelyet akkor
"aktiválnak", ha december végéig nem születik megállapodás a bérek
emeléséről.
Kórházeladásból finanszíroznák a reformokat
2011.10.19 09:32
Budapest lehet a mintaterülete a Semmelweis-program aprópénzre váltásának. A Népszabadság birtokába került az egészségügy átalakításáról szóló minisztériumi javaslat, amely egyúttal megmutatja a részlettervek finanszírozási és szervezeti buktatóit is. Információink szerint május végéig dönt a kormány, hogy „merre és hogyan tovább az egészségügyben”, ám mindezt nehezítheti, hogy a kormányfő kérésére a Fidesz frakciója is önálló javaslatot készít.
Állami kórház-einstand mindenáron
2011.10.19 09:32
A fővárosiak önkormányzati egészségügyi ingatlanvagyonából finanszírozná a strukturális reformot az Orbán-kormány. Ez látszik legalábbis a lapunk birtokában lévő - a kormány által még nem tárgyalt - előterjesztés-tervezetekből.
Szócska: szükség van a bérek rendezésére
2011.10.19 09:32
Az államtitkár szerint 2002 óta látható volt, hogy elégedetlenség, orvoshiány fenyeget.
Szócska Miklós szerint már 2002 óta látható volt, hogy ha nem javítanak
az egészségügyi dolgozók helyzetén, egyre nagyobb lesz az
elégedetlenség, ezzel együtt az orvoshiány. Az egészségügyért felelős
államtitkár egy szombati rendezvényen arra reagált az MTI-nek, hogy a
Magyar Nemzet pénteki cikke szerint egyes orvosok azt tervezik, ügyvédi
letétbe helyezik a felmondásukat, amelyet akkor "aktiválnak", ha
december végéig nem születik megállapodás a béremelésről. Erről Éger
István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke és Rácz Jenő, a Magyar
Kórházszövetség elnöke egyaránt úgy nyilatkozott, hogy ismerik, és
megértik az orvosok kezdeményezését.
Budapest: tizenkét kórházat államosítanak?
2011.10.19 09:32
A kormány államosítani készül a fővárosi kórházakat - közölték szocialista politikusok.
Az MSZP birtokába került kormány-előterjesztés szerint a főváros
egészségügyi intézményei közül tizenkettőt kívánnak államosítani,
eszköz- és ingatlanvagyonukkal együtt - közölte Kökény Mihály
szocialista képviselő vasárnap, budapesti sajtótájékoztatón. Az MSZP
szerint ez legalább öt problémát vet fel - mondta Kökény Mihály. Egyebek
mellett kiemelte, az előterjesztés eleve számol azzal, hogy a HM
kórház, a Semmelweis Egyetem és a sportegészségügy fejlesztésénél - új
forrásként - bekalkulálható a fővárosi egészségügyi ingatlanportfólió
felhasználása.
Nem zárnak be kórházakat a fővárosban
2011.05.16 10:32
Szócska Miklós államtitkár szerint nincs szó arról, hogy bezárnának fővárosi kórházakat.
Nincs szó arról, hogy bezárnánk kórházakat, a szocialisták rossz
megközelítéssel, téves interpretálással próbálnak pánikot kelteni -
reagált Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár vasárnap az
MTI-nek Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága
alelnökének kijelentésére, amely szerint a kormány a főváros 12
egészségügyi intézménye több mint felének bezárását tervezi.
